Netfolklór – vizualitás és digitális írásbeliség
Az elektronikus terepkutatások lehetőségei környékünkön

Az internet ma az első számú kommunikációs eszköz, s ekképpen a néprajzi jelenkutatás megkerülhetetlen területe, számbavétele vidékünkön is megfontolandó.[1] Azonban, ahogyan a megszokott gyűjtőmunkákban is számolnunk kell különböző nézetekkel és kutatásmódszertanokkal, úgy ez alól a digitális gyűjtés sem kivétel. A vizsgálatok során figyelnünk kell az új terep adta lehetőségekre és esetleges buktatókra, de válaszolnunk kell a „hol, kitől, hogyan, s mit gyűjtsünk?”[2] kérdésekre is.

A gyűjtés huszonnegyedik órájáról már több mint kétszáz éve beszélnek[3], ennek kapcsán azonban nem csak a hagyományos értelemben vett paraszti kultúrára kell gondolnunk, hiszen ahogyan a száz évvel korábbi kulturális elemekről sem kaphatunk már teljes képet, úgy a jelenkor folklórjának bizonyos, a gyors technikai progresszió hatására kivesző idejétmúlt rekvizitumairól sem – Balázs Géza ennek kapcsán említi a xerox-folklór és a stencilfolklór feledésbe merülését. E jelenségek az 1980-as években a fénymásoló korszak beköszönte előtt váltak folklórhordozóvá, amikor a stencilgéppel obszcén alkotásokat sokszorosítottak, azonban a műfaj dokumentálatlan maradt (BALÁZS 2006; 449).

Dolgozatom a tudománynépszerűsítés szándékával kíván betekintést nyújtani a vajdasági magyar néprajz és kulturális antropológia színterén fehér foltnak számító internetes folklór (netfolklór) és az elektronikus, digitális terepen zajló gyűjtés hazai és magyarországi szakirodalmába, s néhány gyűjtés eredményeinek felmutatásával megkísérli integrálni a vonatkozó kutatási modellt.

Történeti áttekintés

Egy 1965-ös amerikai kísérlet bebizonyította, hogy a telefonhálózaton keresztül összekapcsolt, két egymástól távol lévő eszköz képes program- és adatcserére. 1966-ban az amerikai védelmi minisztérium kialakította saját hálózatát, s 1972-re fejlődött ki az elektronikus levelezőrendszer, ami már eljutott a kutatóintézetekbe és a felsőoktatási intézményekbe, s végül a nyilvánosság számára is elérhetővé vált.[4] Ezzel egy időben a kutatások is megindultak. Alan Dundes 1980-ban jelentette meg a Who are the folk? című munkáját, melyben leszögezi, hogy a technológiai újítások nem eltüntetik, hanem ösztönzik a folklór keletkezését és terjedését.[5] A szemléletváltás azonban már a hatvanas évektől jelen volt, amikor a 19. századi műfajmeghatározások mellé a fogalmi keretbe új műfajok épültek, előtérbe került a hétköznapi eseményekre való reflexió, valamint a humor és a tréfálkozás, de a folklór társadalmi meghatározottsága is megkérdőjeleződött, megjelent a városi folklór, majd a szóbeliség mellé fölzárkózott a népi írásbeliség kutatása és az újabb médiumok közvetítette folklór feltárása is.[6]

Az elektronikus folklórkutatás[7] a hetvenes években indult Amerikában a fénymásolók által megjelenő, képet és szöveget együtt tartalmazó grafikus viccek összegyűjtésével és vizsgálatával. Később ebből kiválva az internetes folklór fogalma önállósodott, s ma kizárólag az internet lehetőségeit kihasználó folklórtovábbítás megjelölésére szolgál (DOMOKOS 2013; 296).

Egyre több fiatal néprajzkutató és kulturális antropológus fordul az internetkutatások felé, digitális etnográfiai konferenciák[8] formájában szorgalmazzák az új diszciplína terjesztését, és tematikus folyóiratszámok foglalkoznak a témakörrel. Interdiszciplináris megközelítésben nyelvészek, kommunikáció- és médiakutatók bevonásával zajlik a gyűjtés, s ennélfogva vizsgálataink során további tudományos eredményeket is számba kell vennünk a magyar nyelvű online etnográfiai kutatások mellett. Utóbbiakat Lajos Veronika veszi sorra, fémjelezve a tudományos érdeklődés egyre intenzívebbé válását (LAJOS 2016; 830–851). Az internetes folklór áttekintésében és a nemzetközi módszertanok tolmácsolásában élen jár Domokos Mariann kezdeményezése (DOMOKOS 2013; 290–320), majd szintézist a Replika tematikus száma kínál:[9] Szíjártó Zsolt kísérli meg áttekinteni a médiatechnológia használatának kontextusaival foglalkozó médiakutatókat, irodalomtudósokat és kulturális antropológusokat (SZÍJÁRTÓ 2015; 10–26), Mátyus Imre a terep fogalmának és az online környezetben történő átértékelődésére hívja fel a figyelmet (MÁTYUS 2015; 27–38),  Nagy Károly Zsolt értelmezi a kibertér néprajzi és kulturális antropológiai kutatásának elméleteit és módszertanait (NAGY 2015; 39–56), Csáji László Koppány egy új vallási közösséget vizsgál az online etnográfia és a résztvevő megfigyelés kettősségében (CSÁJI 2015; 57–78), Vásárhelyi Ágnes rávilágít a szubkultúrák internetes megújulásának lehetőségére (VÁSÁRHELYI 2015; 79–98), Fekete Mariann pedig egy zenei ízlés alapján szerveződő online közösség szociológiai szempontú vizsgálatára vállalkozik (FEKETE 2015; 99–116). Glózer Rita az internetes paródiavideókat elemzi (GLÓZER 2015; 117–140), Domokos Mariann és Vargha Katalin a 2014-es országgyűlési és európai parlamenti választásokat megelőző kampányidőszak interneten megjelenő folklórjelenségeit mutatja be (DOMOKOS–VARGHA 2015; 141–169), Balázs Géza a digitális korszak folklorisztikai és technológiai megközelítését veti egybe (BALÁZS 2015; 171–186), míg Vajda András a népi kultúra internetes megjelenésével és használatával foglalkozik (VAJDA 2015; 187–211).

Az internetes kutatásokban sok egyéb mellett megjelenik a kortárs vallási jelenségek vizsgálata, azon belül az energiavámpír hiedelemköre, de az ismert internetes játék, a World of Warcraft online játékosi közösségének és működési mechanizmusainak elemzése is, viszont a Facebook-üzenőfal mint élettörténet is a kutatás tárgyát képezi, de még az online turizmus is (LAJOS 2016; 834). A technikai újítások sajátos műfajokat is kitermeltek, melyekre szintén reagálnunk kell. Ezek közé tartoznak az e-mailes levelezés és a közösségi hálók sajátosságaira reflektáló jellegzetes folklóralkotások, ugyanakkor a különböző netes fórumok, levelezőlisták, csetszobák a modern történetmesélés fontos közegei, de az interneten terjedő találósok és jeles napi köszöntők is ide tartoznak, ahogyan az elektronikus lánclevelek (a hagyományos Szent Antal-lánc vagy szerencse lánclevele) virtuális továbbélései, a városi mondák és a hiedelemtörténetek, képi, szöveges és audiovizuális viccek (digital jokes) is.[10]

Gyűjtés a virtuális terepen

A gyűjtési módszerek közül a netnográfia kerül előtérbe a leggyakrabban, ami az interneten végzett etnográfiai kutatás azon területe, ahol a vizsgálat középpontjába az online közösségek és kultúrák, valamint társadalmi viselkedésformák kerülnek, s az alábbi lépésekből áll: 1. a kutatás megtervezése, 2. belépés a terepre, 3. adatgyűjtés és elemzés, 4. interpretáció, 5. az etikai kívánalmak betartása, 6. a kutatás reprezentációja.[11]

A néprajztudományban a nép a tudományos érdeklődés speciális tárgyaként jelent meg, azonban az internetfolklór-kutatások modern értelemben használják a fogalmat, mely szerint a nép az emberek bármely csoportja, akiket legalább egy közös jellemző összeköt. Az adatszolgáltató, vagyis a folklóralkotások szerzője a leggyakoribb esetben ismeretlen vagy nem rendelkezünk hozzájárulással a személyes adatainak feltüntetéséről. A mű felhasználóról felhasználóra terjed, hagyományos elemekből építkezik és formulaszerűségre törekszik, gyakran változtatható variánsokban él, és funkcióját tekintve aktuális (DOMOKOS 2013; 294). A gyűjtésnek persze az új technikai közegben akadályai is vannak, amelyek a netes forrás értékelését, felhasználhatóságát és kezelését illető bizonytalanságok köré csoportosulnak. A folklóralkotások terjedése a hagyományos szájról szájra megvalósuló átadási sebességhez képest gyorsabb, hiszen másodpercek alatt zajlik le, ami megnehezíti a rögzítést, az alkotók és felhasználók köre kiszélesedett, a jelenségek élettartama lerövidült, a technikai feltételekhez járul egyfajta erőteljes kötöttség, ugyanakkor problémát okoz, hogy az online közegben az adatszolgáltató személye felől sohasem lehetünk teljesen bizonyosak, hiszen a neten mindenki egyfajta virtuális identitással[12] rendelkezik. Kérdésessé válik a gyűjtött információ hitelessége is, s előtérbe kerül a társadalmi helyzet az egyéniségkutató iskola óta fókuszpontba állított egyénnel szemben, akinek sem a nevét, sem az életkorát, de még a nemét sem állapíthatjuk meg hitelt érdemlő bizonyossággal. Ennek okán sokkal fontosabb annak a közegnek a leírása, amelyben létrejött a folklóralkotás, s a kontextuson túl a már említett aktuális társadalmi helyzet ismertetése is (DOMOKOS 2013; 302).

Zárszó

Egyre többször fölmerül a több színterű etnográfia legitimitása. Az általános értelmezés szerint a virtuális világ nem a valóságtól elkülönült terrénum, hanem annak offline, a fizikai világban gyökerező megnyilvánulása. Vagyis, akitől a virtuális terepen gyűjtünk, attól a fizikai valóságban is információkat szerezhetünk, s a kettő nem választható el egymástól, csupán a részeredmények föltárásának idejére.[13]

Annak ellenére, hogy 2001-ben megjelent az egyik első magyar nyelvű írás, Gelléri Gábor Mit keres az antropológia a cyberben – és a cyber az antropológiában?, még ma is magyarázatra szorul az e-folklór fogalma, s fel-felmerül a kérdés, hogy mennyiben tekinthető folklórnak mindaz, ami a továbbított e-mailekben, városi legendákban, viccekben, anekdotákban vagy egyéb tartalmakban variálódik, terjed.[14] A legtöbb gyűjtésmódszertani dilemma sem rendeződött még. Olyan kérdések foglalkoztatják a témára nyitott kutatókat, mint a „hogyan archiváljunk kép- és videofájlokat, hogyan rögzítsünk azok mellé ismert vagy további kutatást igénylő kísérőadatokat, hogyan állapítható meg egy adott alkotás-folklóralkotás elterjedtsége?” (DOMOKOS 2013; 300). Továbbá következtethetünk-e az alkotás elterjedtségére, népszerűségére a megosztások, lájkok, letöltésszámlálók adataiból, hogyan archiváljunk szövegdobozokat, megosztásokat, kommenteket, milyen minőségben kutathatóak a „nyilvános” posztok, kinek a tulajdonában vannak a világhálóra feltöltött személyes tárgyaink stb.? S talán az egyik legrelevánsabb kérdés az, hogy a kutató felveheti-e a ritmusát a másodpercek alatt változó digitális folklórjelenségeknek, s megértheti-e a háttérfolyamatokat, s tud-e reflektálni a 21. század emberének folklórjára? Jelen írásnak azonban nem tárgya a listázott kérdések megválaszolása.

Irodalom

BALÁZS Géza (2006): Az sms-folklór – a minimálfolklór nyelvi képe I. = Magyar Nyelvőr, 130. 339–455.

BALÁZS Géza (2015): Netfolklór – intermedialitás és terjedés = Replika, 90–91. 171–186.

CSÁJI László Koppány (2015): Csoda, pokoljárás és a digitális szakadék. Egy új vallási mozgalom legitimációs technikái a webes és weben kívüli diskurzu­saiban = Replika, 90–91. 57–78.

DOMOKOS Mariann (2013): Az elektronikus folklór gyűjtéséről = Ethno-lore, 30. 290–320.

DOMOKOS Mariann–VARGHA Katalin (2015): Elektronikus választási folklór 2014 = Replika, 90–91. 141–169.

FEKETE Mariann (2015): Intenzív kultúrafogyasztók a hálón. Szabadidő-struktúra, internethasználat, kultúrafogyasztás = Replika, 90–91. 99–116.

GELLÉRI Gábor (2001): Mit keres az antropológia a cyberben – és a cyber az antropológiában? = Tabula, 2. 270–287.

GLÓZER Rita (2015): Internetes paródiavideók és ifjúsági médiahasználat = Replika, 90–91. 117–140.

LAJOS Veronika (2016): Internet és etnográfiai jelenkorkutatás. Tárgyi és módszertani kérdések, etikai természetű dilemmák = Studia Folkloristica et Ethnographica, 65. 830–851.

MÁTYUS Imre (2015): A terep fogalmának átértékelődése a virtuális etnográ­fiában = Replika, 90–91. 27–38.

NAGY Károly Zsolt (2015): Ösvény a dzsungelben = Replika, 90–91. 39–56.

SZÍJÁRTÓ Zsolt (2015): Irányzatok és korszakok a médiaetnográfia kutatásában = Replika, 90–91. 13–26.

VAJDA András (2015): Népi kultúra a világhálón. Használat, kontextus, funkció = Replika, 90–91. 187–211.

VARGHA Katalin (2016) Miért és hogyan végezzünk online folklorisztikai terepmunkát? = Ethno-lore, 33. 281–295.

VÁSÁRHELYI Ágnes (2015): Do I(nterne)t Yourself. A magyar hardcore punk és a virtuális tér = Replika, 90–91. 79–98.

VASIĆ, Milica (2010): Šta je to internet? Tehnološke osnove interneta – osnova za antropološka proučavanja = Etnološko-antropološke sveske, 16. 79–93.