A talán tapasztalata
Bányai János: Költ?(k), könyv(ek), vers(ek). Könyv és kritika IV.
Forum, Újvidék, 2010
Bányai János új, összegy?jtött kritikáit tartalmazó kötete szándéka szerint az évtized magyar lírájának panorámája. Az irodalomtörténész, kritikus értelmez?i karakterében szikár, objektivitásra törekv?, a szövegekre fókuszáló és m?központú felfogást ismerhetünk fel. Ezt az olvasási módot ugyan a kötethez írt utószavában maga részben kényszer?ségb?l fakadó körülményként határozza meg, írásainak újabb gy?jteménye meggy?z?en tanúskodik arról, hogy ez a helyzet az elemz? látásmód szolgálatába állítható. Bányai saját értelmez?i pozíciójának határozott vonásait az irodalmi élett?l való távolsággal, az irodalmi élet szerepl?ivel ápolt személyes kapcsolatok b?ségének hiányával magyarázza. Úgy t?nik azonban, hogy ebb?l a tudatosan vállalt, vagy kényszerb?l fakadó távolságtartásból a líra szenvedélyes szeretete által vezetett értelmezés lehet?sége nyílik meg számára. Bányai kötetének utószavában a róla köztudott, kimunkált és rendkívül alapos verstani képzettség hangsúlyozásától való tartózkodást írja el? saját maga számára. Önfegyelemre valló vállalásának célja, hogy személyes érdekl?dése ne uralja indokolatlanul elemzéseit. Az önmérséklet tiszteletre méltó törekvése annyiban nem valósul meg, hogy Bányai formai kérdések iránti fogékonyságát mégsem tudja elrejteni, a versformákat, alakzatokat kitüntetett figyelemmel követ? magatartása határozott hangként szólal meg és vonul végig a kötet írásain. Ez a szándéka ellenére markáns hang azonban éppen a már említett körültekint? elemz?i attit?döt er?sít? pillér, sajnálatos lett volna, ha háttérbe szorul. Hiszen a verselméleti, ritmikai kérdésekkel foglalkozó magatartásmód régóta mostoha helyzetben van, sokszor másodlagos szerepet kap a kortárs magyar lírát követni vágyó recenziókban. Bányai János könyvének másik vállalása, hogy a versr?l mint témáról és szövegr?l önmagában szólni képes beszédmódot alakítson ki maga számára, er?s, és sikeresen megvalósított stratégia. Egyet lehet érteni a szerz? tudós olvasói módszerével, mely szerint a lírai produktumok irányzatokhoz sorolása csapdahelyzetek sorát rejtheti. Az elemz?-kritikus kötetbe került írásait sok esetben a kánonokhoz tapasztott címkék és kategóriák árnyalása, újraértelmezése jellemzi, hogy ez a módszer a legtöbb esetben sikeresen m?ködhet, annak éppen a már említett sokrét? verstörténeti és teoretikus felkészültség a forrása. A másik ok pedig valószín?leg az a m?vészeti ágakat együtt látó, irodalomtörténeti korszakokat szintetizáló vizsgálódás, amely a már említett kanonikus pozícióktól elemelve hasznos észrevételekkel tölti fel a választott költ?k olvasását.
Bányai János frissen megjelent kötete már a negyedik a kortárs irodalom jelenségeinek követésére vállalkozó gy?jteményei sorában, bár jellegében és megoldásaiban bizonyos szempontból mást képvisel, mint az el?z? három. A Könyv és kritika els? kötete, a Forum gondozásában kiadott 1973-ban megjelen? gy?jtemény a jugoszláviai magyar és szerb, a romániai és magyarországi magyar nyelv? költészet áttekintése volt. Az 1977-es második rész kizárólag a vajdasági magyar irodalmat szondázta, a sorozat harmadik darabjának szánt Talán így (1995) cím? válogatás pedig fontos, inkább a kritika és a tanulmány határterületén elhelyezked? írásokat közölt, többek között Nádas Péter drámáiról, Kertész Imre, Szilágyi István, Mándy Iván, Márai Sándor prózájáról vagy éppen Balassa Péter Halálnaplójáról. Bányai az els? három kötet pontos, érzékeny bírálataiban sokszor talált alkalmat rá, hogy a kritika természetér?l is szóljon, így elemzései nem nélkülözték az önmeghatározó jelleget. A számára kedves kritikusi el?képek (Babits, Ignotus, Halász Gábor) között különleges helyet foglal el Rónay György. Az ?t jellemz? értelmez?i magatartásmódot pozicionálja a Talán így egyik írásában (A kritika [vessz?]futása). A Rónay tudatos olvasói módszerér?l írt sorokon az a rokonszenv sugárzik át, amellyel csak a számára is védhet? és elfogadható álláspontról írhat a hivatásos olvasó. Bányai sorai a szikár, távolságtartó, a kizárólag állításokra épül? bírálói magatartást kerülni igyekv? olvasói tapasztalatról szólnak: ?A talán Rónay György kritikusi tapasztalatának eredménye, nem a kritikus bizonytalanságának jele, nem az ítélet viszonylagossá tétele, s végképp nem egérút a megítélés felel?ssége el?l, hanem annak a kritikusi tapasztalatnak az összefoglaló neve, hogy az irodalmi kritika, bármilyen magas szinten m?velik is, bármilyen alapossággal és körültekintéssel, mindig csak a feltételezésig juthat.? Ebben a kérdésekre, és nem a kijelentésekre támaszkodó hozzáállásban mégis vannak kapaszkodók. A biztos ízlés, a válogatás sokoldalúsága mégiscsak határozott jelleget adhatnak az olyan m?bírálatnak is, amelyik szándéka szerint távolságot tart a széls?séges következtetésekt?l. A türelmesen ítél? Bányai ezt az ízlésvilágot sokoldalú tájékozódással, a líra m?fajai iránti elkötelezettséggel alakítja ki. Ha az ? elemz?i arcképét akarjuk megrajzolni, ugyancsak egy Rónayról szóló rövid írását hívhatjuk segítségül. A Könyv és kritika els? kötetében az Olvasás közben cím? könyvr?l szólva Bányai alkalmat talál arra, hogy saját irodalmi ízlését, válogatási elveit is rögzítse. Amikor Rónay írásainak gy?jteményér?l, saját gyakran forgatott olvasmányáról ír, fontosnak érzi kiemelni: ?Ezek azok az alapelvek: a m?vészet ismerete, a lelkiismeretes olvasás, az adott m?höz, nem pedig az el?re gyártott elvhez való ragaszkodás, a kritikusi alázat, a tévedés vállalása, a világos beszéd, ami Rónay György kritikai munkásságát egyrészt meghatározza, másrészt min?síti.?
A fent vázolt koncepciót az új, bár a korábbiaknál némiképpen lazább szerkezet?, az olvasónapló és a kritika elegyére inkább emlékeztet? írásokat tartalmazó Bányai-kötet is megtartotta. A válogatott írásokat olvasva határozott érzés lehet, hogy Bányai számára a talán az értelmezést vezérl? elv, olyan esztétikaivá és etikaivá emelt kategória, amely következetesen vonul végig könyve gondolatmenetén. Felbukkan és hangsúlyos lesz például a Nádasdy Ádám verseskönyvét (Soványnak kéne lenni) értelmez? ismertet?ben (Olajozottan, mondhatóan), bár erre jó alkalmat szolgáltat, hogy az idézett költ? maga is gyakran használja, cikluscímmé teszi, saját költ?i önmeghatározó gesztusaként használja a szót.
Bányai János kritikai írásainak másik, kitüntetett figyelemmel kísért motívuma a kánonok határvidékein szület? költészet rögzítése. Hiszen Aczél Géza avantgárdon túllép? poétikai megoldásai, vagy a saját magukat és lírájuk irányait az utániságban megragadó Telep-csoport alkotóinak munkái a kritikus olyan gyakorlóterepei, amelyekben a határterületekre pozicionált szerz?k befogadásának nehézségeit is megmutathatja. A Marno János kötetét (Nárcisz készül) ismertet?, vagy az Aczél Géza költészetével foglalkozó írások értelmez? magatartásában a poétikai irányok szintézisét szem el?tt tartó bíráló karaktere rajzolódik ki.
Az irodalomtörténész, kritikus szövegei a már említett verstani iskolázottság széles ösvényén haladnak, miközben a formai kérdéseket, m?faji travesztiákat hangsúlyos helyen szerepeltetik. Bányainak, ezt nem is titkolja, különösen kedves megoldás a szonett, nem véletlen, hogy az ezt a formát el?nyben részesít? és magas szinten újraíró lírikusok munkái nagy szerepet kapnak könyvében. A Balla D. Károly, Báthori Csaba, Varró Dániel szonettjeir?l szóló írások a forma hagyományának újjáéledésér?l és produktív átalakításáról beszélnek. A szerz? érdekl?désének középpontjában sok esetben olyan költ?k állnak, akik ezt a hagyományt eredeti módon szemlélik, stílusgyakorlataik terepén vonultatják fel. Talán ezért kaphatnak kitüntetett helyet a haikut lírájukba transzformáló szerz?k. A haiku hatásai Bertók László, Beney Zsuzsa, Kovács András Ferenc, Zalán Tibor, Papp p Tibor életm?vében magas polcon vannak, ezt a formát Bányai elemzései különösen izgalmas lehet?ségként tárják elénk. A formagazdagsággal átitatott életm?veknél a Bányai kritikáinak jellegét adó verstani el?tanulmányok felemlegetése különösen indokoltnak t?nik. Tolnai Ottó lírájának darabjait (Balkáni babér, Ómama egy rotterdami gengszterfilmben) ismertetve a katalexis definíciójáról, a verses regény történeti áttekintésér?l mindenképpen szót kell ejteni. Bányai kötete néhány pontján nemcsak felmutatja ezeket a sajátságokat, észrevételei a kritika kereteit olykor szétfeszít? módon érvényesítik ezt a szerkezeti kérdéseket nyomon követ? látásmódot. Új gy?jteményének egyik erénye a lírát korszakaiban látó magatartás, választása emiatt tudatosan és átgondoltan esik a m?fajokkal és alakzatokkal kísérletez? szerz?kre (Papp Tibor, Tolnai Ottó, Térey János, Fenyvesi Ottó), vagy a klasszikus m?veltség?, gondolkodás- és irodalomtörténeti érdekl?dés?, a m?vel?dés dimenzióit el?szeretettel szintetizáló életm?vekre (Géher István, Lator László, Schein Gábor, Vörös István, Várady Szabolcs).
Bányai kritikusi profiljában a versr?l való gondolkodás legfontosabb helyén a szöveg áll. Kötetének utószavában szigorú alapossággal jelöli ki saját értelmezési tartományát: ?versolvasás közben is inkább figyelek a nyelv létesít?, alapító, akár alkotó m?ködésére, mint az olvasást irányítani szándékozó szerz?i életrajzra, nyilatkozatra, akár önkommentárra?. Kiegyensúlyozó, objektivitásra törekv? elemzéseinek jellemz?je, hogy a megosztó, ellentétes ítéleteket kiváltó produktumokban is a rendszer és a forma, az ideológia és a szerz?i alkat karakterjegyeit látja meg és láttatja szívesen olvasóival. E felfogás markáns példája az az írás (Siker és mélypont), amelyben Szabó T. Anna Elhagy cím? kötetéhez közelít. Az egymásnak feszül? kritikákat, Margócsy István és Bedecs László írásait el?vezetve Bányai saját higgadt és szikár olvasási módjáról is beszél. Létrejön-e vagy nem Szabó T. Anna verseiben ?nyelvi történés?, milyen kritikusi alkatok találkoznak és vitatkoznak a kötet ürügyén, ezek a problémák az elemz?t inkább izgalomban tartják, mint a Szabó T. költészetének esztétikai megoldásait bíráló megközelítés. Az ilyen és ehhez hasonló észrevételek miatt t?nik úgy a könyvet forgatva, hogy az írások többsége inkább rövid tanulmány. Az elemzések a költ?i életm?vek gyengébb pillanataival szemben is megértést tanúsítanak, észrevételeikben a szerz?k és a kritikusok is találhatnak megfontolásra érdemes körülményeket.
Bányait Jánost mint kritikust, az Új Symposion folyóiratban már kimunkált és begyakorolt, m?vészeti ágakat együtt látó és láttató komplex tájékozódás jellemzi. Ez az irányvonal minden bírálatát átszövi, érvényesül például a Papp Tibor vagy Maurits Ferenc lírai teljesítményét vizsgáló írásaiban. Kettejük verseinek vizuális és experimentális jegyei olyan témák, amelyek olvasásához az elemz? interdiszciplináris jártassága biztos, szükséges alapot nyújthat. Maurits a képz?m?vész, Papp a képvers mestere, vagy a hozzájuk hasonlóan képz?m?vészeti elkötelezettség? Tolnai Ottó és Tandori Dezs? szövegeinek ért? olvasásához határozottabban lehet hozzáfogni, ha ez a gazdag nyelvi és fogalmi rendszer a rendelkezésünkre áll. Bányai birtokában van az említett tudásnak, ezt bizonyítja, hogy olvasói élményei ismertetése során a jellegzetes szerz?i alkatok felskiccelésére is mindig sort kerít. Tandori Szép Ern?r?l szóló ?monográfiáját? (Szép Ern? ? A titkos világtipp) ismertetve például a két szerz? mentális egyezéseinek összevetését is elvégzi, és nem riad meg bizonyos szociokulturális vonások szemrevételezését?l sem.
E rendszeres és szisztematikus elemz?i attit?d sajátossága, hogy ugyanúgy fontos teret kapnak benne a könyvespolc ?rejtélyes helyei?, az alsó polcokon, az észrevétlen zugokban elfekv? verseskötetek, ahogy a líra új, vagy újnak tetsz? jelenségei. A fiatal költ?k produktumait követni vágyó, élénken figyel? tekintetr?l tanúskodik az induló erdélyi költ?k és írók teljesítményét bemutató Használati utasítás kötetr?l írt elemzés, valamint a vajdasági magyar irodalom fiatal szerz?it (Szögi Csaba, Tóbiás Krisztián) szondázó írás (Két itthoni kötet). Ahogy ezt az újdonságokat módszeresen kutató tudós olvasót láthatjuk a Szakács Eszter kötetét (Vízre írt) elemz? szöveg (Tükör és tenger) vagy a Telep-csoport lírai teljesítményét bemutató cikk (Két antológia: az ?utániság? rezignált poétikája) szerz?jeként. Szépen kidolgozott elemzések szólnak Parti Nagy Lajos, Tóth Krisztina, Menyhért Anna, Karafiáth Orsolya, Gerevich András és Krusovszky Dénes lírájáról.
Bányai sokszor veszi lajstromba a költ?i karakter forrásait, motivációit, miközben a szerkezet és a forma kérdéseit egy fokkal az esztétikum fölé helyezi. Kritikagy?jteménye úgy ölti magára az olvasónapló jegyeit, úgy ad teret a spontaneitásnak, amelynek játékterében súlyos, kihagyhatatlan életm?vek és véletlenül meglelt szövegek együtt szerepelhetnek, hogy ismertet?i bevezet? soraiban mindig korrekt olvasmánylistát, felkészülési bázist nevez meg. A témájához nagy elkötelezettséggel közeled? szerz?, bár a kortárs líra rendszeres és rendszerez? olvasója, a végtelen szöveghalmazban való tájékozódás korlátaival is tisztában van. Ha lenne könyvének didaktikus végkövetkeztetése, valószín?leg a versek olvasóit és a líra értelmez? közegeit is erre az óvatos figyelemre intené benne. Ha könyvét alcíméhez híven valóban kritikakötetnek szánta, ez a célkit?zés kevésbé sikerült, mint sorozata els? három darabjánál. Bár a szürke sáv ebben a különböz? sajtóm?faji modellek besorolásai szerint különböz? alrendszerekbe helyezett m?fajban egyébként is széles, írásai mégis inkább körültekint? elemzések, impozáns szakirodalmi alapról elrugaszkodó mikrotanulmányok, semmint markáns kijelentéseket tartalmazó bírálatok. Ezt az alapos és gondos kritikai közeledést kívánhatjuk minden fiatal szerz?nek, minden els? kötetnek. Bányai újabb, válogatott írásokat közreadó munkája a kortárs magyar nyelv? lírában tájékozódni vágyó olvasó fontos kalauza.
Kovács Krisztina
(Forrás: Híd 2011/2.)
