gaz

1. Látod, hogy elburjánzott a kertünk?

Amit gondosan ápoltunk és neveltünk, most csupa gaz.

Távozásodkor azt mondtad, hogy a kertet rám hagyod,

mert a munkával töltött órákkal úgysem tudnánk elszámolni.

2. Olykor még most is megtörténik, hogy részeg éjjeleken kóbor

kutyaként

csapódik hozzám az arcod, s el is tűnik egy sötét sarkon, mielőtt még

az utcai lámpa alatt szemügyre vehetném.

3. Már nem tudnám megmutatni, hol emelkedtek a földkupacok az

                                                                                             arcodon,

melyik melledet fonták körbe a szőlővesszők, és azt sem tudom, melyik

                                                                                                combodon

nőtt milyen virág.

4. Látod, a gaz feledtetni tudja a kertet. Az egyetlen, amire emlékszem

                                                                                                        abból

az időből, az a gondolatom, amelyet most a te szádba adok. És a te

                                                                                        hangoddal

mondom el magamnak újra és újra.

„Műveld tovább, hiszen sok munkánk van benne.” Az istenért

sem jönnék rá arra, hogy te ilyet nem mondtál. Ebbe az egyetlen

                                                                                      mondatba

kapaszkodom. Ebből az egyetlen mondatból faragtam magamnak kapát.

Ez az egyetlen kapa a fegyverem a gaz ellen.

5. Hol kezdjem? Merről, hogy jó legyen? És honnan tartsak hova?

Kacajod végigsöpri ezt a maréknyi földdarabot, ami már a szomszéd

szerint sem érték. A kerítés mögött áll és nézi, ahogy puszta

két kezzemmel esem neki a gyomnak. Egy óra munka sem kell,

hogy bevalljam magamnak: te kettőnk gazát hagytad rám.

6. Látod, volt idő, amikor hozzám tartoztál. Most visszaadtalak

önmagadnak. Igazad volt, a végén csak a közös munkával

töltött órák számítanak.

7.  Nekem is igazam volt, amikor becsuktam a kertkaput,

és elmentem. Mert ez a kert már önmaga örömére sem teremne többé.

maradékok

lassan távozol.

fel sem fogom.

barom vagyok.

örülök, hogy visszanéztél.

(megpróbálok figyelni a füstkörökre.)

a te szemeddel látom.

hogy távozol.

örökre.

mert visszanéztél.

a pirosról és a sárgáról

amikor elvágtad az ereidet,

anya épp rántottát sütött,

mert éhes voltam.

ha közelről néztem volna:

láttam, ahogy a vékony érfalak átszakadnak,

engedve a zsilettpenge nyomásának, amely

évekig várt erre az alkalomra az ablakpárkányon.

de nem láthattam közelről, csak a

nagyapa szólt utána, hogy menjek, nézzem

meg, mit tettél. azelőtt már sokszor elmondta,

hogy bolond vagy.

láttam, ahogy a véredet a műanyag lavórba

csepegteted, sárga műanyag volt:

piros, sárga alapon.

aztán arra gondoltam, hogy végül is,

én is a  te véredből vagyok, ha korábban

tetted volna meg, elfolyathattál volna engem

is. ha más nem is, a vér

összeköt minket, egymás ereiben keringünk,

kötelékünk így átvághatatlan.

mentősök jöttek, és tényleg, mint egy bolondot,

úgy vezettek, anya pedig kiöntötte véredet a fűre.

aztán szólt, hogy kész a rántotta, én meg mondtam,

hogy most inkább nem ennék, mert valahogy elment az

étvágyam.

ugyanoda  öntötte a rántottát is,

ahová az előbb a véredet:

sárga, piros alapon.

azóta, ha csak tehetem, inkább

tükörtojást eszem.

ott

Ott légy erdő, hol irtják a fákat,

Ott légy tető, hol bontják a házat,

Ott légy étel, hol törik a tálat,

Ott légy bárány, hol vágják a nyájat.

Ha kavics akarsz lenni, csak

egy ember cipőjében légy az.