Emlékezni fontos és szükséges, legyen az akár csak egy gyermekkori emlék, melyet Tarkó János bohócos festménye idéz fel, vagy egy egész közösséget érintő ember munkássága. Az idei Szenteleky Napok rendezvényein is volt alkalom az emlékezésre is, és új irányok feltérképezésére is. A kétnapos rendezvény a tavalyihoz hasonlóan, idén is kiállítással kezdődött. Tarkó János tárlatát Patócs László nyitotta meg. Érdekességként kiemelte, hogy a szó legnemesebb értelmében véve sablonszerű háttér a képek fő alakjára tereli a néző figyelmét. „A vászon kiragad egy-egy pillanatot, egy-egy mozaikot a tarkói világ szeletéből, a részletek pedig megelevenednek, és velünk együtt élnek majd le egy hosszú és eredményes életet.”

Tarkó János

Patócs László megnyitja a kiállítást

Ezt követően került sor a Szenteleky Napok Tanácsának díszülésére, amely során Szarka Mándity Krisztina Két határon át című előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Az előadás egy rendhagyó tárlatvezetés volt, hiszen a vajdasági festők révkomáromi kiállításáról kaphattak képet az érdeklődök. Ninkov K. Olga Balázs G. Árpádnak, az alkalmazott grafika vajdasági úttörőjének Ady-illusztrációi (1929–1930) címmel tartotta meg előadását, melyben nemcsak a grafikus munkásságára, de az Adyval, Szenteleky Kornéllal és Mladen Leskovaccal létrejövő kapcsolatára is reflektált.

Szarka Mándity Krisztina

Ninkov K. Olga

A díszülés folytatásában Bányai János, a bírálóbizottság elnöke méltatta a Szenteleky Kornél Irodalmi Díj nyertesének munkásságát. Faragó Kornélia, irodalomszervezői tevékenységéért, a Szenteleky-napok hagyományának ápolásáért, a fiatal irodalmárok támogatásáért vehette át ezt a rangos elismerést. (A laudációt lásd lejjebb.) A díjazott köszönőbeszédében elmondta, leginkább annak örül, hogy élnek és működnek azok az intézmények, többek között a Szenteleky Napok rendezvénye is, amelyeket közösen hoztak létre és ápoltak munkatársaival, hogy sikerült egy szellemi műhelyt elindítani a Híd holdudvarában. A Híd Kör fiataljai ma már önálló egyesületi formában fejtik ki tevékenységüket, és az irodalom, a művészetek számos területen jelen vannak. Külön örömet jelent számára, hogy egykori diákjával egy időben vehet át díjat.

Bányai János

Faragó Kornélia átveszi a díjat

Orovec Krisztina immár Bazsalikom-díjas műfordító objektív okok miatt nem tudott részt venni a rendezvényen. Bányai János méltatta a fordító tevékenységét, rámutatott arra, hogy Oravec Krisztina prózában is és lírában is bizonyította fordítói képességeit, joggal ítélték meg számára a díjat. Számos folyóiratokban megjelent munkája mellett két fordításkötetet köthetünk nevéhez: Vida Ognjenović Hűtlenek (Preljubnici) és Maja Solar jellemző, hogy nem természetes (naravno da nije prirodno) című művét. (A laudációt lásd lejjebb.)

A Szenteleky Napok szombati programja ünnepi művelődési műsorral folytatódott. Ezt követően a résztvevő megkoszorúzták Szenteleky Kornél és Mladen Leskovac emléktábláját, illetve virágokat helyeztek el az író és irodalomalapító sírjánál.

A kétnapos Szenteleky Napokat a topolyai Mara Amatőr Színház Finito, avagy a magyar zombi című előadása zárta.

Összefoglaló: KOMÁROMI Dóra
Fotók: Brenner János és Dancsó Andrea

Bányai János laudációja a Szenteleky-díj kitüntetettjéről

A Szenteleky Kornél Irodalmi Díjat a zsűri ezúttal Faragó Kornéliának ítélte oda az irodalmi életben huzamosan kifejtett, értékes tevékenységéért. Faragó Kornélia egyetemi tanár, a Híd folyóirat szerkesztőjeként, majd főszerkesztőjeként a folyóirat köré gyűjtött fiatal szerzők támogatásával, első írásaik javításával és megbeszélésével megteremtette egy új irodalmi nemzedék megjelenésének lehetőségét, s ez a nemzedék ma már alapvetően határozza meg az irodalom életét, mégpedig nemcsak folyóiratközlésekkel, hanem irodalmi rendezvények, tanácskozások szervezésével, nem utolsó sorban az irodalmi rendezvényeken való aktív részvételével. Híd Körként vált ez a nemzedék, nemcsak itthon, hanem a határon túl is ismerté, mégpedig úgy ismerté, hogy számolni kell vele, oda kell figyelni álláspontjaikra és írásaikra, kritikáikra, verseikre, prózáikra. Egy-egy új nemzedék jelentkezése kivételes módon gazdagítja az irodalmi életet, új szempontokat, új ötleteket hoz magával, s nemcsak rajtuk múlik, hogy ezek mennyire tudnak gyökeret ereszteni. Ma már bizton állítható, hogy a Híd Kör fiataljai színesebbé és gazdagabbá tették irodalmunk életét. S abban, hogy ez a kör megalakulhatott, hogy tagjai annak idején odasorakoztak a Híd folyóirat mellé, kivételesen fontos szerepe volt a főszerkesztőnek, Faragó Kornéliának, aki biztató szavaival és támogatásával lehetővé tette, hogy fiatal szerzők és gondolkodók megmutathassák tehetségüket, képességeiket.

A Híd Faragó Kornélia szerkesztésében nyitottá vált a fiatal irodalmárok felé, ugyanakkor fenntartotta a kapcsolatát a korábbi nemzedékek tagjaival is, így aztán a folyóirat egészében tükrözheti az irodalom életének történéseit, azokat a történéseket, amelyeket egy-egy új mű, új vers vagy próza, egy-egy új kritikai meglátás alapján tartjuk számon, mert minden új mű megjelenése az irodalmat gazdagítja, az irodalom életét teszi teljesebbé, s ebben Faragó Kornéliának szorgalmával és önzetlenségével jelentős szerepe van. S arról sem kell megfeledkezni, hogy munkásságának szerves részét képezi éppen a Szenteleky Napok fenntartása, tartalmának kibővítése, mert több éven át éppen ő vezette ennek az irodalmi rendezvénynek a programját, ő határozta meg a programpontokat, és éppen az ő elnökségének idején létesülhetett a mindannyiunk számára oly sokat jelentő Szenteleky-szoba, Szenteleky Kornél személyes dolgaival, képzőművészeti alkotásokkal és a Szenteleky Napokra látogató írók fényképével. Érdemes megállni e képsorozat előtt, mert a rendezvény múltjára emlékeztet, voltaképpen azt bizonyítja, hogy ennek a rendezvénynek számottevő hagyománya van, és ennek a hagyománynak éltető ereje van, s mindez az irodalomalapító Szenteleky Kornél szellemi hagyatékának a jegyében.

Faragó Kornélia tehát, amikor fiatal szerzők megszervezésére vállalkozott, amikor folyóiratot szerkeszt, egészében Szenteleky szellemében dolgozik, mert ő is azt az elvet követi, ami Szentelekynek is elve volt, hogy kalangyába kell gyűjteni az irodalom erőit, hogy ezáltal irodalom létesüljön kisebbségi és semmiképpen sem rózsás helyzetben. Ez indokolja a zsűri döntését, hogy az idei Szenteleky-díjjal kitüntetett alkotó Faragó Kornélia legyen. Miközben arról sem kell megfeledkezni, hogy az irodalmi életben kifejtett tevékenysége mellett Faragó Kornélia irodalomtudósként és irodalomtanárként is beírta a nevét az irodalmi életbe, hiszen mára az egyetemes magyar tudományosságban éppen az ő térelméleti és térpoétikai kutatásai jelentenek újdonságot, amit az is bizonyít, hogy rendszeresen hívják mindazokra a tanácskozásokra, amelyeket a térről, a tér megközelítéséről esik szó. A Szenteleky-díjjal ez irányú munkásságára is odafigyelünk.

(Elhangzott Szivácon 2015. október 24-én.)

Bányai János laudációja a Bazsalikom-díj nyertesének munkásságáról

A Bazsalikom Műfordítói Díjat a szűri ezúttal Orovec Krisztinának ítélte oda huzamosabb ideje tartó műfordítói munkásságért. Orovec Krisztina a Híd Kör tagjainak sorába tartozik, mégpedig a műfordítók közé, azok közé, akik a kör tagjaként elsősorban a műfordítás mellett kötelezték el magukat. A Hídban közölte első fordításait, s azok nyomban felhívták rá a figyelmet, mert kivételes nyelvi készséggel, a nyelvben és az irodalmi beszédmódokban való jártasságával a műfordításra felkészültek sorába tartozik, azoknak a sorába, akik másokért vállalkoznak az egyedüllétre, a magányra, mert a műfordítás magányos tevékenység. Huzamosabb ideig kell egyedül lenni ahhoz, hogy egy-egy fordítás elkészülhessen, s eközben még azzal is számolni kell, hogy a műfordítás nem kelhet versenyre az eredetivel, mert egy-egy szó vagy mondat vagy bekezdés fordítása több változatban készülhet el. Ennek folytán a fordító munkája sohasem befejezett, mindig akad mód a javításra, az átírásra, amivel a fordítók bőven élnek. Órákat, napokat vehet igénybe egy-egy szó, mondat vagy bekezdés, esetleg verssor vagy strófa fordítása, s akkor még mindig nem biztos, hogy a fordítás ugyanazt mondja, amit az eredeti mondott. Jelentős műfordítók beszéltek arról, hogy ha valamit kihagy a fordító, mert éppen nincs rá megoldása, akkor azt máshol pótolhatja, és pótolja is, így közelítve az eredetihez. Egy másik, ugyancsak jelentős műfordító arról beszélt egy fordítói tanácskozáson, hogy a fordításról nem kell eltüntetni a fordítás nyomait, sőt hangsúlyozni kell, hogy amit az olvasó a kezében tart az nem eredeti, hanem fordítás. Vagyis, nem lehet mindent lefordítani, az eredeti árnyalatai sokszor maradnak homályban, ám a fordítónak mindenképpen ügyelnie kell ezekre az árnyalatokra, mert sokszor éppen azok teszik ki a teljes művet. A fordító egyszerre jó olvasó és jó értelmező is, mert az eredetit olvasva ismeri fel annak lényeges mozzanatait, s akkor – egy másik nyelv és kultúra hagyományvilágába átültetve az eredetit – értelmezi is azt, s mint minden értelmezés, ez is hozzáad valamit az eredetihez, miközben el is veszít belőle valamennyit. Egyensúlyt teremteni eredeti mű és fordítás között – az a fordító alapvető feladata, s aki erre vállalkozik egyformán lesz jártas az irodalom, a fordítás és a mindennek hagyományában. Orovec Krisztina műfordításaival, többek között Vida Ognjenović Preljubnici című regényének Hűtlenek címen megjelent fordításával, azt bizonyította, hogy fordítás közben odafigyel az árnyalatokra, odafigyel arra, hogy az eredeti mondata vagy bekezdése árnyalataiban is az eredeti értelmezése legyen. Itt-ott összevetve az eredetit a fordítással az emlegetett egyensúlyra akadni, ez az egyensúly egyben azt is megmutatja, hogy fordítással találkoztunk, mert tényleg nem kell eltüntetni a szövegről, hogy éppen fordítás. Ugyanez mondható el a napokban megjelent újabb fordításkötetéről Orovec Krisztinának, mégpedig Maja Solar jellemző, hogy nem természetes című verskötetének fordításáról. Maja Solar képzettsége szerint filozófus és képzettségének nyomai jól felismerhetők a versein, ahol a képi helyett a fogalmi szóhasználat dominál, vagyis az ő versei egyértelműen a fogalmi költészet jegyében fogantak, miközben a fogalmakat erős indulati töltéssel mondja, vagyis a fogalmiság nem tüntette el a verset meghatározó indulatot és szenvedélyt. Orovec Krisztina éppen ezen sajátosságát az eredetinek őrizte meg a fordításaiban, vagyis megőrizte az eredeti szóhasználatot, miközben a szavak és mondatok elrendezésével a lírai ihletet is, az indulatot és a szenvedélyt, szóhoz juttatta. Orovec Krisztina mindkét műfajban, a prózában és a versben is próbára tette fordítói képességeit, és próbatétele sikerrel járt, ezért díjazta a zsűri Orovec Krisztina műfordításait Bazsalikom Műfordító Díjjal.

(Elhangzott Szivácon 2015. október 24-én.)