Főoldal Szerkesztőség Híd Kör Híd Könyvtár Szövegmutatványok Híd Galéria Archívum Elérhetőségünk
TÖRTÉNÉSEK

Körkörös hagyomány-felülírás
A 62. Kanizsai Írótáborban

A 62. Kanizsai Írótábor színes programmal várta a meghívott vendégeket, valamint az érdeklődő magyarkanizsai közönséget. Az ünnepi koszorúzás és Bányai János megnyitó szavai után az első nap a Közös (író)asztalunk című programponttal folytatódott, ahol képző- és dokumentumkiállítást láthattak a résztvevők.


Bányai János megnyitja a 62. Kanizsai Írótábort


A folytatásban A Híd hagyománya és a fiatal hidasok címet viselő eseményén bemutatkozott a Híd Kör alkotógárdájának egy része. A metadiskurzusként is értelmezhető fellépésen a résztvevők – Berényi Emőke, Benedek Miklós, Brenner János, Fehér Dorottya, Oláh Tamás, Patócs László, Sági Varga Kinga és T. Kiss Tamás – arról beszéltek, mit jelent számukra a Híd képviselte szélesen értelmezett kulturális beszédmód. A beszélgetés egyik legfontosabb tanulsága épp az volt, hogy a Híd folyóirat valóban fontos számukra. Erről mi sem tanúskodik jobban, minthogy a megszólalók mindegyike pontosan visszaemlékezett arra a pillanatra, amely a folyóirattal való első kapcsolatteremtés felejthetetlen élményét szülte.

Patócs László, a szimpózium moderátora, bevezetőjében utalt rá, hogy fiatal körösök a Híd folyóirat uralta irodalmi és művészeti mezőbe való belépésükkor nem teljesen ugyanazon szociokulturális hatásoknak voltak kitéve. Ez azonban egyáltalán nem hiba, sokkal inkább egy lehetőség, amelyet a folyóiratnak és a fiataloknak mindenképp ki kell használniuk: az egyes problémákat, a munka során felmerülő kérdéseket több szempontból tudják megközelíteni. A Híd hagyományához mindannyian másképp viszonyulnak, azonban a folyóirat nyújtotta szellemi térhez való kötődést egyaránt nagyon fontosnak tartják. A hagyománnyal való játék, diskurzus a fiatal hidasok tevékenységén is tetten érhető. A Híd egyben a másság fóruma is számunkra: mindannyian más formában, más tartalmakkal és más-más irányból közelítve próbálunk meg termékeny viszonyt kialakítani a folyóirattal. A Híd kismillió másik vállalt célkitűzése mellett az – akkor még – jugoszláviai magyar fiatalok önkifejezési fóruma is szeretett volna lenni, annak pedig, hogy ma a vajdasági magyar fiatal alkotók, írók orgánumának is tekinthető: a Híd Kör az élő bizonyítéka.

Oláh Tamás, T. Kiss Tamás, Brenner János, Sági Varga Kinga,
Benedek Miklós, Berényi Emőke, Fehér Dorottya és Patócs László

Az írótábor első napját a Hol tartasz?/Hol tartunk? elnevezésű felolvasóest zárta.

A második nap nyitásaként a Rendhagyó irodalomórákkal párhuzamosan zajlott a Szociográfiai műhely.


A szociográfiai műhely résztvevői

A délutáni programsorozat nyitórendezvénye a Kiadók bemutatkozása volt. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (a Beszédes István szerkesztette Pasztorál és a Mák Ferenc szerkesztette Egy patrícius a titkok kapujában című kötettel) és a zEtna (Szögi Csaba: Rakjatok be a gumiszobába, Sinkovits Péter: Orfeum) mellett a Forum Könyvkiadó is bemutatkozott. A Forum két kiadványa közül az egyik a Híd Könyvtár-beli Mozgalom, kultúraformálás, irodalmi gondolkodás című tanulmánygyűjtemény a Híd történetéből. A kötetről Faragó Kornélia és Virág Gábor beszélt, majd bemutatták a kötet CD-mellékletét is. Ezt követően Böndör Pál (a Híd egyik főmunkatársa) legújabb kötetéről, a Bender & Tsa. című, az írótáborra megjelent művéről faggatta a szerzőt Sági Varga Kinga.

Beszédes István és Mák Ferenc


Szögi Csaba, Sinkovits Péter és Beszédes István


Faragó Kornélia és Virág Gábor

Böndör Pál és Sági Varga Kinga

A Szemtől szembe irodalmi beszélgetésen az írótábor legfiatalabb alkotói, Kiss Tamás, Lennert Tímea, valamint a Híd Körből Antalovics Péter és Benedek Miklós mutatkozott be. Az esemény több szempontból is formabontó volt. Egyfelől – ahogy arra az elnevezés is utal – ennek a rendezvénynek az író és az olvasó közötti kapcsolatteremtés a célja, így egy hangulatos kis magyarkanizsai utcán, az Ozoray Árpád utcában tartották meg. Másfelől az égiek nem kedveztek az íróknak és az igen szép számú lelkes közönségnek, akik a közel háromnegyed órás beszélgetést szakadó esőben, de töretlen kitartással és érdeklődéssel figyelték.


Antalovics Péter, Benedek Miklós, Lennert Tímea, Kiss Tamás és Patócs László

A második nap zárórendezvénye a díszvendéggel, Oravecz Imrével történt beszélgetés volt. Bányai János a szerző eddigi pályájának részletes ismertetése után a Kaliforniai fürj című regényből kiindulva faggatta alkotásról, témákról, kapcsolatokról, vers- és prózaírásról, tervekről. Megtudhattuk, hogy Oravecz Imrének 1968-ban versei jelentek meg a Hídban Bori Imre kísérőtanulmányával, és e versek megjelenése tekinthető az írói pálya kezdetének is.

Oravecz Imre

Az írótábor szeptember 6-án zárta kapuit az Irodalmi kávézást követően.

 Az összefoglalót írták: Patócs László és Sági Varga Kinga
Fotók: Brenner János és Rizsányi Attila


 
PARTNEREINK
Dombos Fest
Irodalmi szemle
KikötÅ?
Litera
Symposion
SzlávTextus
TiszatájOnline
TÁMOGATÓINK
A Híd megjelenését a Tartományi Művelődésügyi, Tájékoztatási és Vallásügyi Titkárság, a Magyar Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, a Szekeres László Alapítvány, Újvidék Város, valamint a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatja.
Híd © Minden jog fenntartva.