A képen: Pressburger Csaba-Saul, Jódal Kálmán, Benedek Miklós, Kiss Tamás, Aaron Blumm, Barlog Károly és Buzás Márta

Rituális labdajátékok címmel jelent meg a Híd Könyvtár negyedik kötete. A kötet első bemutatójára Újvidéken került sor 2011. január 20-án. A szépirodalmi antológiában a több mint háromnegyed évszázados múltra visszatekintő Híd folyóirat köré csoportosuló szerzők írásai kaptak helyet. A Forum Könyvkiadó által gondozott kötet a szokványos generációs gondolkodást felszámolva biztosít teret szerzőinek. A szövegek átfogó képet nyújtanak a jelenkori irodalmi történésekről, szépirodalmi vonulatokról. „Az azonos és a különböző egysége konstruálta az antológiát, a vajdasági irodalom ezen szövegei több póluson közelíthetők egymáshoz, egyik legszembetűnőbb közös kérdéskörként az identitásképzés változatainak textualizálását emelhetjük ki, de a kontextuális szervezőelvként működő önéletrajziság, a történetelvűség narratív stratégiájának újbóli térnyerése, a nyelvjátékok ironikus vetületeinek jelenléte is említhető több szöveg közös jellemzőjeként.” (Szabó Szilvia) A Rituális labdajátékok „ősbemutatóján” Faragó Kornélia, a Híd főszerkesztője összegezte az előző évi produktivitást, majd Patócs László mutatta be a kötetet, amelyből azután a szerzők felolvastak egy-egy részletet.

A képen: Faragó Kornélia

A könyvbemutatón elhangzott a kötet egyik recenzensének, Patócs Lászlónak a méltatása is:

Akkor is levenném a polcról, ha első pillantásra nem vonná magára a tekintetem. Nem tudnám megmondani, hogy találkozásunkkor a kinézete, a címe, vagy talán meglétének tudata tette rám a legnagyobb hatást – és noha az antológia szerzői nem ismeretlenek előttem, ekkor még nagyon messze voltam a szövegek elolvasásától.

A Híd Könyvtár két tanulmány- illetve egy interjúkötet után szépirodalmi antológiával gazdagodott. Biztosan nem tévedek, ha azt mondom, hogy a sorozat legújabb darabja, a Rituális Labdajátékok című szövegegyüttes a jelenkori irodalom játékterének egyik értékes színfoltja lesz. Alkotói a nyolcadik évtizedeiben járó Híd folyóirat, a vajdasági magyar irodalom legfontosabb orgánumának szellemi holdudvarához tartoznak. A csapat a legjobb éveikben járó játékosoktól kezdve az ifjú titánokig igen sokszínű: a kiforrt stílusú, többkötetes, elismert szerzők ugyanazon a „pályán” szerepelnek a hangjukat sok esetben még kereső, alakulóban lévő, kísérletező pályakezdőkkel.

A képen: Patócs László

Nem mindenki viszonyul egyenlőképp a labdajátékokhoz, és a játékosok se egyféleképp értelmezik a szabályokat. Ez a Rituális labdajátékokban is visszatükröződik, amelynek egyik legnagyobb értéke pontosan az, hogy egyszerre van jelen a vajdasági magyar irodalmi hagyományokhoz való szerves ragaszkodás, és a szerzők innovativitása, újításvágya, a saját út keresése. A személyesség különböző formái, az eltérő narratív eljárások, a fikcionalitás aktusai a szövegvilágok heterogenitásainak hordozói. A Rituális labdajátékok antológia nem akarja uniformizálni az irodalmat, és nem hivatott valami egészet konstruálni – jól mutatja ezt a prózaszövegek fragmentáltsága, a rövidprózához, a töredékességhez visszanyúló textusok gyakori előfordulása – legyen szó készülőfélben lévő kihagyásos regényről, novelláról vagy blog-bejegyzésről, esetleg útinaplóról. Az előbbiektől függetlenül a kötet remekül ellátja feladatát, és más, jelen szövegben felsorolásra nem kerülő antológiákat megszégyenítő módon hoz létre egy koherens, sok ponton érintkező, ám egymástól karakterisztikusan el is különböződő szövegegyüttest. 

A határfogalmak képlékenységére játszanak rá a szövegközi meccsek, intertextuális találkozók is, amelyek utat, játéklehetőséget nyitnak/adnak a nyelvi játékosságnak, a parafrázisnak és a szakralitást, illetve az obszcenitást súroló beszédmódoknak.

A labdajáték velejárója a mozgás. Ehhez hűen az antológia textusaiban megtalálható az úton levés, az utazás mint szövegszervező elem – el lehetne gondolkodni azon, hogy ebben mekkora szerepet játszik az elmúlt húsz év minden szegmensére rátelepedő vajdasági/ex−jugoszláv−balkáni valósága. Egyes szövegek szubjektumai csak rövidebb útra szánják el magukat, ragaszkodnak, beleágyazódnak a vajdasági locusba, kitéve azt az emlékezésnek és a fikciónak. Máshol az utazás, az idegen terek felé való nyitás kap jelentős szerepet. A kötet utazás-formáinak a Majsai híd körüli kalandoktól kezdve a sajátos szenttamási faunán, valamint álom és fikció határterületén át egész Észak-Európáig jó néhány megállója van.

Az otthonlét és az idegenség, az én és a másik közti reláció milyensége/megléte, illetve a kapcsolat lehetőségének kérdése is utat nyithat a szövegegyüttes megközelítéséhez. Ugyanis le kell szögeznünk, hogy egy labdajátékot – lett légyen az bármennyire is rituális – sem tudunk a másik nélkül játszani. A textusok jelentős része megengedi az autobiografikusság különféle módozatai felőli megközelítést is. Az önértelmezés, a sajátnak és ezáltal ismertnek vélt fogalmak idegen közegben történő szűrése, az eltávolítás mint jelentésképző/újraképző aktus mellett a fiktív, illetve fikcionalizált emlékek, az emlékezés folyamata és az identitás ehhez való viszonya  is mind hozzájárul ahhoz, hogy a Híd-antológia irodalmi léptékkel mérve is széles perspektívát mondhasson magáénak.

A Rituális labdajátékok háttérben maradó „szabálykönyve” szerint a játék véresen komolyan veendő. Ahogy maga az irodalom is. Nyitva hagynám a kérdést, hogy a tizenkét szerző szövegei a játék vagy a szertartásosság felé hajlanak. Ezt döntsék el maguk a befogadók, az olvasók. A játék az, ami a játékost hatalmában tartja, behálózza a játékba, a játék igazi szubjektuma tehát nem a játékos, hanem maga a játék – olvashatjuk az Igazság és módszerben. Az irodalomban ehhez hasonló módon – természetesen véletlenül se vonva kétségbe jelentőségüket – nem az író s nem az olvasó az igazán fontos, hanem maga az irodalom. Kedves ide-oda vezetett közép-kelet-európai olvasók: a játékosok a pályán vannak, s noha a szabálykönyvre sok helyen homály borul, senki se felejtse el: a játék elkezdődött, és – mint ahogy a Rituális labdajátékok bizonyítja – komolyabb már nem is lehetne.

A képen: Faragó Kornélia, Danyi Zoltán, Terék Anna, Patócs László, Pressburger Csaba-Saul, Jódal Kálmán, Benedek Miklós, Kiss Tamás, Aaron Blumm, Barlog Károly, Bencsik Orsolya