Főoldal | Szerkesztőség | Híd Kör | Híd Könyvtár | Szövegmutatványok | Híd Galéria | Archívum | Elérhetőségünk |
HÍD KÖR
![]() A szív mögött
Nehéz vagyok én is, uram. A reggel, minden nap beleszúr, csukott szemhéjon keresztül is, a fejbe, a napok mintha nem tudnának múlni, oly elnyújtott és tétova mindegyik. Mint olajba mártott, dermedt testről, csöpögnek le rólam is a remények és húznak lassan a föld felé.
Nincs kar, nincs száj, nincs egy hát sem, ami eltakar.
Látom, hogy távolodik megint: magamra fog hagyni az élet. Én meg csak ülök itt magával, emelgetem a poharakat, csak nézek és várok és nem tudom, mit kellene tenni, uram.
Magamra fog hagyni, tudom. És később, bármit is fog adni, bárhogy is próbál majd kárpótolni, én már nem leszek ugyanolyan, többé nem leszek a régi, mint mikor először elengedett.
Távolodok magamtól én is. Mikor gyaloglás közben visszanézek, látom magam mögött hagyva a saját arcomat. Nézzen mögém, uram, ott állok még saját magam mögött? Mint egy gyerek, csak követem magam, kérdés nélkül, hallgatva arról, hogy fáj-e vagy sem, de rövidek a lábaim, s nem tudok úgysem elég gyorsan lépni, hogy utolérjem magam, hogy a saját kezembe újra belekapaszkodjak.
És nem értem, miért hagyom ott magam pár sarok után újra, és hogy mi marad belőlem, mire az élet megmutatja mindenét.
Az élet úgy múlik, mintha jég helyett rajtam keresne jó helyet a léknek, réseket vág rajtam, próbál belenyúlni, de nem ér le az aljamig a keze.
Húzza ki magát, uram, széles vállai mögött fut a délután, a nők izzadnak, a férfiak nézik a járdát, olvad az ég, tükörtojás a nap, az autók pedig mély vájatokat nyomnak maguk alá az útba, s oly súllyal húz ez a test engem is a szék felé, mintha két kézzel tolna le magáról az élet.
Mi van a szív mögé szorítva, uram? Ahányszor sóhajtok, hátulról meglöki valami a szívemet, sokszor a mellem is beleremeg, úgy ver belülről engem ez a valami egyenesen a szív mögül.
A szerző a vers megírásakor Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjban részesült. |
Híd © Minden jog fenntartva. |