Marko POGAÄ?AR
(Lenkes László fordítása)

Mit énekelnek a madarak?

Bármire lehet gondolni, de nem.

nincs itt szó semmilyen rögtönzött mondatról

vagy kijelentésről, esetleg gyenge gondolatról; nem, sőt mondhatjuk:

egyáltalán nincs is szó. önmagam összegzésében,

ebben a tökéletes szerénység-nélküliségben,

a kopasz ágakon, a távvezetékek huzalain,

a tömbházak erkélyein, a kimosott szennyesek és egyéb bűnök

kiteregetésére szolgáló szárítóköteleken, inakon,

mély fészkekben, énekkarokban, a levegőben

feletted, alattad, mindkettőnk fejében

suttognak a madarak: egyedül vagyunk, mennyire egyedül vagyunk;

ember, mennyire egyedül vagyunk. 

Az apja papucsában vacsorázó ember

Ami a határt jelentette, az vagy most te.

Május volt, mély, kiegyensúlyozott,

a munkálatok miatt felásták az utat, a hó

szárazon és hirtelen belekezdett.

hogy bevalljam őszintén:

semmivel sem tartoztam senkinek.

az ajtóban álltam, a víz

félelmében fagyva hűtötte a hátam.

lehunyt szemmel láttam,

ahogyan a pattogatott kukoricák száguldanak a sóikhoz,

és tudtam, néha éjjel megfeketednek, mint a bárányganéj.

majd bementem, hogy szembesülni tudjak e kínos képpel:

nem a szeretet, az ostobaság, az ostobaság a világ lényege –

és most ebben a papucsban eszem és sírok bent a házban,

csak enni és sírni vagyok ott.