--------------------

Kellene egy biztos pont.
Mondjuk,
egy kép a falon
vagy valami tárgy,
amit az ágyam mellé teszek.
hogy legyen állandóság,
amibe kapaszkodhatok,
ha felébredek.

Ugyanaz a test
kel fel, fekszik le
különböző ágyakban.
mindenhol egyre kevesebbet
alszik.
Talán a hátamon,
a gerinc melletti vonal
lehetne, amibe kapaszkodhatok.
a pontjaiból százfelé
nyilalló fájás,

Hogy tudjam:
minden ágyban én alszok el,
s a fájó test én vagyok,
mely minden reggelen
szeretné átaludni
az ébredést.
Én vagyok az a
fizikai test,
mely túl sok levegőt
szorít ki a térből,
nem férnek el tőlem
az emberek.

Túllendülni.
átkerülni annak
a vonalnak a túloldalára,
ahonnan már kívülről látom
magamat.
ahogy a hibáim foltokkal
verik ki arcomat,
egészen elfeketítve a képem.
ahogy visszapattanok
gyenge ölelésekből.
mintha ezt a 65 kg húst
egy kar sem
tudná átölelni.
nincs rajtam fogás.
és csak tolom,
tolom magam előtt
a levegőt.

Belekeveredni
abba a súlytalanságba.
ahol még húz a föld felé
az a tömegvonzás,
melyben elejtek mindent,
és túl sok a levegő.
ahol még húzza a testemet
a föld alá az élet,
de a gondolataimnak
nincs súlya,
körtérfogata.
így válni ketté.

Látni magamat kívülről:
mintha nem is én lennék.
Töltöm a bögrébe, a kávéra
a vizet.
Egy ujjal söpröm félre
a szemembe lógó tincset.
ha sokáig nézném,
talán meg is kívánnám magam.
mintha kifordítottak volna.
Egész szépnek látom
ezt az ostoba testet,
mely küzd és változik
ész nélkül,
és valami büntetést akar
folyton elkerülni.

Visszatenni mindent a helyére.
Visszatenni pont ugyanúgy,
ahogy volt. mintha
nem is történt volna
semmi.
semmi baj.

Elölről kezdeni.
Nekirugaszkodni megint,
de most úgy, hogy
nincs a kezemben
semmi. nincs
nálam olyan, amit még
össze lehetne törni.
csak a csontjaim maradtak.

Nekifutni megint.
Hátha.
Apránként, odafigyelve.
feszül, s
egyre lejjebb csúszik
a görcs a lábamban,
mindjárt elesek.
félek, hogy eltörik a csontom,
ripityára
törnek a csuklóim,
nem fogok tudni elfutni,
vagy ha közben elkapnak,
mások törik ripityára
bennem.

A fogaimat.
puskatussal egyenként is
kiverhetik a fogaimat.
amilyen sorrendben nőttek.
gyöngysor; mint a fűrész éle,
olyan lesz.

Bele kell harapni.
Ha mondják, jó erősen
bele kell harapni a
puskacsőbe.
Mert akkor a csőre
koncentrál az ember,
köré tapasztja a száját,
a csőre szorítja a fogait,
és tán elfelejt félni.

Mintha céltábla lenne
a lábaim között.
már látom előre
a nyáltól csöpögő
szájukat.

Jobb lenne majd hátulról,
hogy közben ne kelljen
néznem őket, szép sorban,
mindet egymás után.
a tarkómra lihegjenek
inkább,
az csak nem lesz
olyan borzasztó,
mintha néznem kéne közben
a szemüket.
Biztos, hogy tévedek.

A szerző a vers megírásakor Székely János költészeti és drámaírói ösztöndíjban részesült.