Bányai János új, Író(k), könyv(ek), prózá(k) ? L?ZS cím? összegy?jtött kritikáit tartalmazó kötete az elmúlt 10-15 év magyar prózatermés-értelmezéseinek második része. A könyv két sorozatnak is része, a Könyv és kritika 6. darabja, valamint a Híd Könyvtár 19. kiadványa. A kritikusi pozícióba helyezked? irodalomtörténész megtartotta a korábbi kritikaírói megszólalási stílust, a kizárólagos, éles kritika helyett az olvasónapló és a bírálat határmezsgyéjén elhelyezkedve tárja elénk gazdag olvasmányélményét. Igaz e kötetére is Kovács Krisztina a Költ?(k), könyv(ek), vers(ek) cím?, el?z? kritikakötet kapcsán tett megjegyzése: ?Az irodalomtörténész, kritikus értelmez?i karakterében szikár, objektivitásra törekv?, a szövegekre fókuszáló és m?központú felfogást ismerhetünk fel.?

Az Író(k), könyv(ek), prózá(k) második részében Latzkovits Miklós, Lovas Ildikó, Majoros Sándor, Márai Sándor, Márton László, Mihancsik Zsófia, Miklya Anna, Mosonyi Aliz, Nádas Péter, Nagy Abonyi Árpád, Nagy Koppány Zsolt, Nemes Nagy Ágnes, Németh Gábor, Németh István, Oravecz Imre, Parti Nagy Lajos?Banga Ferenc, Parti Nagy Lajos, Péterfy Gergely, Rakovszky Zsuzsa, Sándor Iván, Sinkovits Péter, Spiró György, Szathmári István, Szilágyi István, Szilasi László, Szombathy Bálint, Tandori Dezs?, Temesi Ferenc, T. Kiss Tamás, Tolnai Ottó, Tóth Krisztina, T?zsér Árpád, Várady Tibor, Vasagyi Mária, Végel László, Vigh Rudolf, Vörös István, Závada Pál, Zeke Gyula és Zsámboki Mária könyveir?l olvashatunk kritikákat.

500
Bányai János: Író(k), könyv(ek), prózá(k)

Március utolsó napján, kedden pontosan ötszázadszor hangzott el az Újvidéki Rádió Szempont cím? m?vel?dési m?sorában Bányai János akárha szlogenként is nevezhet? bejelentése: ?Olvastam egy könyvet??, amit ? a hallgató alapvet? tájékoztatása érdekében ? rendre olyan tudnivalókkal egészít ki a szerz?, ki a szóban forgó könyv szerz?je, mi a m? címe s m?faja. Ezt követi immár szinte tíz éve az a nyolc-tíz percnyi szöveg arról, amit joggal f?foglalkozásúnak is mondható Bányai János olvasmányélményeként közölni, megosztani kíván hallgatóival. Azt mondja el alapos szakmai tájékozottság, jártasság és személyes érintettség alapján, ami rá a bemutatásra választott m? olvasásakor hatást gyakorolt. Sajátos, de logikus megnyilvánulási forma az, amit Bányai évek során kialakított. Kritika is, bár sohasem túl direkt, esszé is, a szó kísérletezést jelent? alapértelmezése szerint, és olvasásra biztató ismertet? is. Mind együtt. A szakmát, elméletet és történetet, kiválóan ismer? olvasó élménybeszámolója. Olyan olvasó szabad interpretálása, aki sokat, mindent tud az irodalomról, s aki ezt a tudást, szakmai felkészültsége mellett, m?vekb?l sajátította el. Sok-sok kötet olvasása folyamán tanulta meg, mi az irodalom, mit?l jó irodalom egy próza- vagy verseskötet. S miközben ezen tapasztalatait fogalmazza meg, felismerhet?en egyedi hangon, beszédtempóval, sajátos lélegzetvétellel, arra is példát mutat, mi az olvasás titka. Ezt úgy éri el, hogy miközben tartalmat mond el, ami logikus, ha tájékoztatni akar, felfedi a m?vek belvilágát. Azt, amihez alapot a tartalom nyújt ? ezt Bányai szépírói erényeket mutatva élvezetesen adja el? ? és amit esztétikai értékként tartunk számon: a szerkezet, a nyelv, az irodalmi eszközök egységét, rendszerét. Azt, ami mindösszesen az irodalom.

Ennek az ötszáz olvasmányélménynek egy része ? szám szerint nyolcvankét szerz? majd kétszáz könyvér?l készült százhatvan írás ? jelent meg Bányai János Író(k), könyv(ek), prózá(k) cím? kétkötetes, összesen hétszáz oldalnyi válogatásában.

Az iménti adatokkal egyrészt a kiadvány gazdagságára kívántam utalni, másrészt viszont arra, hogy a recenzensre szinte megoldhatatlan feladat hárul, ahogy mondani szokás, a b?ség zavarával kell küzdenie. Ezt könnyítend? különféle utak kínálkoznak. Lehet általában beszélni Bányai János irodalomszemléletér?l, arról a kánonról, amit az általa olvasott kötetek képeznek. Lehet kiemelni a számára legfontosabb írókról írt beszámolóit, s ezeket az adott szerz? vonatkozásában vizsgálni. Erre kiváló alkalmat nyújt a hét Konrád-, a hat-hat Esterházy- és Parti Nagy, az öt-öt Garaczi-, Márai-, Nádas-, Tandori-írás, akárcsak a Spiróról, Lovasról, K?rösir?l, Kertészr?l, Végelr?l vagy Tolnairól szóló több szöveg. De lehet csak a vajdasági írók könyveir?l készült ismertet?ket/kritikákat nézni, s akkor kiderül, hogy tekint szerz?nk sz?k világunk legújabb prózairodalmára. Erre két okunk is lenne. Egyrészt, mert a két kötetben huszonöt vajdasági magyar író kapcsán harminckilenc írás olvasható, másrészt pedig, mert az ötszázadik Olvastam egy könyvet? kezdet? olvasmányélményét Bányai stílusosan, jól megfontolt szándékkal épp egy vajdasági könyvr?l, Tolnai Ottó és Domonkos két-két félhosszú versét tartalmazó Valóban mi lesz velünk cím? közös kötetér?l írta.

Az egykor irodalmunk és könyvkiadásunk szempontjából fontos Symposion Könyvek 13. köteteként megjelent kiadvány (szerkeszt? Utasi Csaba, utószó Végel László, m?szaki szerkeszt? és mellékletek Kapitány László) ma is(mét) id?szer? lehet. Els?sorban a kötet címe jelezte kérdéssel, amit a két költ? az 1968-as események nyomán tesz fel, ami azóta is vissza-visszatér? kérdése itt közösségünknek, az egyes nemzedékeknek és mindenkinek. Ezért, s nem utolsósorban a vajdasági magyar irodalom iránti elkötelezettsége okán olvasta újra és mutatta be ezt a könyvet Bányai János ötszázadik szempontbeli írásában. Ez a szöveg szervesen köt?dik a két kötet vajdasági vonatkozású szövegeihez, melyekben Bányai miközben egy-egy könyv tartalmát adja el?, irodalmunk szempontjából fontos részkérdésekre hívja fel hallgatói/olvasói figyelmét. Mint például a nyelvkezelés különféle formái, hogyan függhet össze egy kiadványon belül szöveg és kép, milyen viszony lehet a dokumentumok és a személyes megnyilatkozások között,hogy kuszálja össze a hatalom az egyén személyiségét, hogyan áll össze részletekb?l egy egész, hordozhat-e az anekdota súlyos drámaiságot, milyen kapcsolatban van az idegenség és a személyiségvesztés, a riportírásban miként egyesíthet?k a tények és a fikció, hogyan tehet eleget a vajdasági magyar író a rá nehezed? mindenesség feladatának. Úgy, ahogy erre Bányai szerint Herceg János munkássága szolgáltatott követend? példát: ?Alig van írója a mi irodalmunknak, aki ilyen következetességgel vállalta volna egy vidék múltját és jelenét, aki ilyen kitartóan képviselte volna a tenni akarást, és aki ezzel együtt alárendelte volna szépírói tehetségét a napi feladatoknak és vállalkozásoknak?. Stb.

Vajdasági vonatkozásban külön figyelmet érdemel, szakolvasóként mit lát Bányai Tolnai és Végel opusában, melyekr?l legtöbbet s legtöbb empátiával ír. Látleletet ad Tolnai kaleidoszkóp-technikájáról, továbbá arról, hogy érvényesül az énközpontúság poétikai funkciója, hogy lehet a nyelv a láttatás eszköze, hogy teremthet? egyensúly a szövegek nyelvi megformálása és a szerz? részletekben megmutatkozó személyes tapasztalata között. Végel esetében pedig miközben a szerz? két régi m?vét olvassa újra, szinte egy Végel-monográfia vázlatát fogalmazza meg. De azt a szerz? vonatkozásában fontos kérdést sem kerüli meg, hogyan hozza Végel kapcsolatba az etikát a poétikával, hogyan jut kifejezésre az elbeszélés mentében a nála megkerülhetetlen rábeszélés igényével, ami ennek a prózai (és drámai) opusnak mind tartalmi, mind pedig esztétikai szempontból lényeges kérdése.

Talán ennyivel is sikerült érzékeltetni, miért tartom Bányai János két kötetét irodalmunk és könyvkiadásunk fontos, megkerülhetetlen kiadványának. Ezért sem mell?zhet? a kérdés: mi lesz a megértés és szeretet szándékát tanúsító két kötetnek a további sorsa. Hiú remény-e arra gondolni, hogy a hasonló tárgyú kötetekkel ellentétben lesz-e kell? menedzselése, vagy ennek is mély nemtör?dömség lesz-e a sorsa? Lesznek-e bemutatói fels?- és középfokú tanintézményeinkben, jelent?sebb könyvtárainkban, ahogy ezt a két kötet s irodalmunk egésze megérdemelné?

GEROLD László
Forrás: VajdaságMA
URL: http://www.vajma.info/cikk/porteka/221/500.html