Jung Károly: Ikerkönyvek 1. Magyar folklórtémák ? délszláv kitekintéssel

Jung Károly, jeles néprajztudós és költ?, új kötetének, mint a korábbiaknak is, el?terében a magyar néprajz szóbeli és írásos szövegei megértésének nemes szándéka áll, különös tekintettel eme adatok délszláv összefüggéseire. Megértési gyakorlatának ezúttal er?s elméleti háttere is van f?ként a proppi nevetéselméletben. A proppi nevetéselmélet konkrét szövegek alapján történ? alkalmazására több példa is található a kötetben, ami azt jelenti, hogy Jung Károly megtalálta azt az ?elméleti kulcsot?, amelynek felhasználása megnyithatja számára a választott néprajzi szövegek megértése felé vezet? utakat. Jung Károly egyetlen alkalommal sem hanyagolja el elméleti és gyakorlati megállapításainak pontos dokumentálását, de nem hanyagolja el a folklórszövegek els? vagy utólagos közlésének jelzését sem, ami széleskör?, mindenre odafigyel? kutatói munkájának megbízhatóságát és alaposságát bizonyítja. Tudományos szövegei, szóljanak azok akár a rituális nevetés bibliai nyomairól, akár a sülthús-csoda példáiról, akár a fehérmájúság és a nagy orr testiséggel összefügg? példáiról, akár a Katonalány ballada témakörér?l, akár ?igaz történetek? és falusi ?h?stettek? folklorizálódásáról, akár a házasságjósló mágiákról, akár a fiatal Ortutay szerb kapcsolatairól, vagy a folklorizálódott hagyományok helyér?l a bácskai szépirodalomban, mindig pontosan írják körül az elemzésre, ezzel együtt a megértésre választott néprajzi jelenségeket és szövegeket.

A néprajzi szövegek hermeneutikai elemzésében Jung Károly minden bizonnyal úttör? munkát végez, hiszen az adatközléseken túlmen?en az adatok jelentését célozza meg, és eme jelentés népéleti körülményeit írja körül mind a megalkotás és teremtés, mind az alkalmazás és felhasználás szempontjából. Azt bizonyítja ez, hogy Jung Károly az általa kutatott folklórjelenségeket él? anyagnak tekinti, függetlenül attól, hogy feljegyzésük vagy megismerésük honnan, kit?l és mikortól számítódik. Ebb?l a szempontból különös jelent?sége van annak, hogy az idegen, alapvet?en délszláv néprajzi anyagot és dokumentumokat eredetiben és fordításban is közli, mert ezáltal azok számára is biztosítja a magyar és a szerb és horvát szövegek összehasonlítását, akik nem értik ezeket a szláv nyelveket. Érdemes megjegyezni azt is, hogy fordításai nem szó szerinti átültetései magyarra az idegen szövegnek, hanem lehet?ség szerint meg?rzik az eredeti poétikai sajátosságait is, amiben minden bizonnyal Jung Károly segítségére volt és van is költ?i és m?fordítói tapasztalata.

Jung Károly kutatásait és kutatásai eredményeit sohasem tekinti egészében befejezetteknek, err?l tanúskodik a kötet végén olvasható Adatok, pótlások, kiegészítések címet visel? fejezet, amelyben a kötetbe sorolt tanulmányok lezárása és közlése után el?került adatok olvashatók. Ezek sohasem módosítják, mindig csak kiegészítik a tanulmányokban elmondottakat. Azt bizonyítja ez, hogy Jung Károly, bár kutatásai során alapos munkát végez, kell? figyelemmel és alázattal viszonyul saját eredményeihez, hiszen megengedi, hogy feltárt témái a néprajz tudományának területén kiegészíthet?k és továbbgondolhatók legyenek. Szövegeit más kutatókkal és tudósokkal való párbeszéd alapjának kínálja fel, mindig fenntartva a hozzáadás, akár a cáfolat lehet?ségét is. Az alaposan képzett és a saját kutatási területén biztonsággal mozgó tudós képessége a párbeszédre való készség, egyben a választott tudományterületen felmerül? vagy felismert kérdések megbeszélésére való hajlandóság azt a tapasztalatot tükrözi, hogy a szellemtudományok területén csak az mozoghat igazán otthonosan, aki képes a másik, az idegen szempontjait is szem el?tt tartani.

                                                                                                 BÁNYAI János,
a kötet recenzense