Főoldal Szerkesztőség Híd Kör Híd Könyvtár Szövegmutatványok Híd Galéria Archívum Elérhetőségünk
TÖRTÉNÉSEK

Kortárs irodalmi felolvasás a Kárpát-medencében, egyszerre, egy időben! – Ez a FISZ Karaván…
Újabb érdekes irodalmi rendezvény lesz Újvidéken

A Fiatal Írók Szövetsége eddigi története során komoly szakmai figyelmet fordított a határon túli magyar irodalmak működésére. Közös kiadói projektek valósultak meg (például az Erdélyi Híradó Kiadóval), konferenciák (Csáth-Kosztolányi Szimpózium Szabadkán és Palicsfürdőn), kritikai műhelyek (Olvass be! Újvidék), szerzői estek (Bretter Kör, Kolozsvár; Irodalmi Szemle, Pozsony). A FISZ Karavánok célja e megkezdett hagyomány újszerű folytatása: egyszerre, egy időben felolvasó-utakat indítani a Kárpát-medence négy irányába, négy irányának 1-1 helyszínére (Budapest, Pozsony, Kolozsvár, Újvidék). Egy időben, együtt, egyszerre (a fenti régiók emblematikus szerzői és a FISZ fiatal alkotói), ám különböző helyszíneken virtuálisan (egy-egy kivetítőn) kapcsolódnak össze ezek az alkalmak, afféle esemény-láncolatként. Mediálisan összegyűjtve, egyben szétszórva, egyszersmind kiterjesztve szövegek, alkotók jelenlétét. A szervezők tehát az internet nyújtotta kommunikációs lehetőségeket kihasználva hálózati felolvasásban gondolkodnak. Az esten négy város költői és a FISZ alkotói találkoznak egymással és a hallgatósággal, részben virtuálisan. Akik ellátogatnak az egyik helyszínre, a helyi eseményen túl a többi város felolvasó estjeinek vendégeivé is válnak. A felolvasás a világhálón is követhetővé válik, képlékennyé téve a biztosnak hitt tér-idő viszonyokat.

A FISZ Karaván az NKA támogatásával jön létre.

Időpont: 2016. szeptember 16. 18 óra

Felolvasók:

Budapest: Balázs Imre József, Gál Soma, Kabai Lóránt, Purosz Leonidasz, Szőllőssy Balázs; helyszín: Kelet Kávézó és Galéria (Bp., Bartók B. u. 29.)

Kolozsvár: André Ferenc, Bajtai András, Hyross Ferenc, Horváth Benji, Kulcsár Árpád, Visky Zsolt; helyszín: Café Bulgakov (Kv., Strada InocenÈ?iu Micu Klein 17.)

Pozsony: Bödecs László, Csehy Zoltán, Korpa Tamás, Szalay Zoltán, Száz Pál, Tőzsér Árpád; helyszín: Pozsonyi Magyar Intézet (Pozsony, Palisády 54.)

Újvidék: Ayhan Gökhan, Bíró Tímea, Fehér Miklós, Izsó Zita, Jódal Kálmán, T. Kiss Tamás; helyszín: Forum Ház (Újvidék, Vojvoda Mišić u. 1/3.)


 
PARTNEREINK
Dombos Fest
Irodalmi szemle
KikötÅ?
Litera
Symposion
SzlávTextus
TiszatájOnline
TÁMOGATÓINK
A Híd megjelenését a Tartományi Művelődésügyi, Tájékoztatási és Vallásügyi Titkárság, a Magyar Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, a Szekeres László Alapítvány, Újvidék Város, valamint a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatja.
Híd © Minden jog fenntartva.