Főoldal Szerkesztőség Híd Kör Híd Könyvtár Szövegmutatványok Híd Galéria Archívum Elérhetőségünk
TÖRTÉNÉSEK

Testet öltött határok
Bakos Petra az Olvasatokon

A Híd Kör Egyesület 2016. március 23-án ismét megszervezi az Olvasatok rendezvénysorozat következő állomását, amelyen Bakos Petra Testet öltött határok című előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Az előadás a Forum-ház 4. emeleti tanácstermében 20 órakor veszi kezdetét.

Ismeretes, hogy azokat, akik nem illeszkednek az általunk elfogadott ember-szabványba, gyakran az állatokra használatos jelzőkkel illetjük. Ennek a stigmának kettős hatása van: a ‘másik’ testét, teste működését nemkívánatosként jelöli meg, és őt ezzel, ha időlegesen is, de kitaszítja az emberiség köréből. Melinda Nadj Abonji Tauben fliegen auf (Galambok röppennek föl, 2010) és Kati Hiekkapelto Kolibri (2013) című regényeinek szoros olvasása révén arra keresünk választ, hogyan ismerszik meg az idegen, az oda nem illő test, illetve, hogy miféle testi hatásokat eredményez, ha valakit idegenként, nem-emberként azonosítanak. Mindkét regény főhősnője nőnemű fehér kelet-európai bevándorló, akinek emigráns háttere, de méginkább annak egy sajátos vonása – jugoszláviai magyar – környezetét, azaz az ‘igazi’ európaiakat folytonosan arra ingerli, hogy megkérdőjelezzék európaiságát, egyúttal ember-mivoltát. Feltevésünk szerint ezek a kérdések olyan láthatatlan határvonalakat rajzolnak, melyek nemcsak diskurzívan elkerítik az idegent az ismerőstől, de mélyen beleivódva a testbe, a határt fizikai attibútummá lényegítik. Mivel a Balkán szimbolikus földrajzi kategóriája központi szerepet játszik abban, hogy hősnőink sorozatosan mérlegre kerülnek, kitérünk majd az Európa visszás árnyékaként megképzett balkániság tárgyalására is.

A program támogatója a Bethlen Gábor Alap.


 
PARTNEREINK
Dombos Fest
Irodalmi szemle
KikötÅ?
Litera
Symposion
SzlávTextus
TiszatájOnline
TÁMOGATÓINK
A Híd megjelenését a Tartományi Művelődésügyi, Tájékoztatási és Vallásügyi Titkárság, a Magyar Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, a Szekeres László Alapítvány, Újvidék Város, valamint a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatja.
Híd © Minden jog fenntartva.