Főoldal Szerkesztőség Híd Kör Híd Könyvtár Szövegmutatványok Híd Galéria Archívum Elérhetőségünk
TÖRTÉNÉSEK

Deczki Sarolta előadása Újvidéken
Folytatódik az Olvasatok

Deczki Sarolta, az MTA Irodalomtudományi Intézet kutatója lesz a Híd Kör Egyesület vendége az Olvasatok című rendezvénysorozat következő állomásán. A Görbe utcák – az ínség topográfiája című előadásra 2015. október 26-án kerül sor a Forum-ház 4. emeleti tanácstermében 19.30 órai kezdettel.

Deczki Sarolta (kutató, kritikus, szerkesztő, oktató) 1977-ben született Debrecenben. A Szegedi Egyetemen szerzett diplomát 2002-ben magyar nyelv és irodalom, majd 2003-ban filozófia szakon. Doktori tanulmányokat a Debreceni Egyetemen folytatott, témája a husserli fenomenológia válságkoncepciója volt, témavezetője pedig Vajda Mihály. Ösztöndíjasként a freiburgi, a tübingenban és a grazi egyetemen dolgozott kutatási témáján. Disszertációját 2011-ben védte. 2006 óta az MTA Irodalomtudományi Intézet kutatója.

Kötetei:
Az érzékiség dicsérete, Budapest, Kalligram, 2013.
Meredek sziklagerincen – Husserl és a válság problémája, Budapest, L’Harmattan, 2014.

A „hely” a tér belakott, otthonos darabkája, a szabadság esélye, ami nélkül nincs saját élet. Ezek a hely-telen emberek a szereplői a kortárs irodalom egy fontos, realistának is nevezhető vonulatának, amivel Deczki Sarolta, az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa az előadásában foglalkozi.

A rendezvény támogatója a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság, valamint a Bethlen Gábor Alap.


 
PARTNEREINK
Dombos Fest
Irodalmi szemle
KikötÅ?
Litera
Symposion
SzlávTextus
TiszatájOnline
TÁMOGATÓINK
A Híd megjelenését a Tartományi Művelődésügyi, Tájékoztatási és Vallásügyi Titkárság, a Magyar Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, a Szekeres László Alapítvány, Újvidék Város, valamint a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatja.
Híd © Minden jog fenntartva.