1.

– És hová megy, János?
– Kishegyesre!
– Nem maga, János! Nem maga! Hanem a Marno János!
– Én is Kishegyesre…
– Maga nem fog menni!
– Hogyhogy??!
– Ezzel a személyivel biztosan nem, ez ugyanis tavaly szeptemberben lejárt.
…

A helyszín a röszkei határátkelő. Kint rekkenő hőség és migránsmigrén, bent Marno János, akinek ezek szerint papírja van (pontosabban papírja nincs) a perszonális líra dekonstrukciójáról, a lejárt személyiség megszüntetve megőrzéséről. A kint és a bent között pedig a hivatalos közeg rostokol, a parabolisztikus őr, aki úgy lapozza át az útleveled, hogy abban máris megleli a nemzetközi elfogatóparancs pecsétjét, akinek eleve gyanús vagy. Unalmas munkanapjába, hisz ő a Magyarországról Szerbiába igyekvőket ellenőrzi, és ez az irány – még – nem annyira tömeges, egy csipetnyi öröm, váratlan íz. Ki is használja az alkalmat: türelmesen felvezeti a kérdést, hatásszünetet tart, a Mikroszkóp Színpad régi iskolája ez, és aztán poentíroz. A hatás nem marad el. Úti okmányaink és levegő után kapkodunk. Elől Marno János két civil barátja, ők a váltott sofőrök, hátul mi ketten.
– De nekünk mindjárt fellépésünk van egy irodalmi fesztiválon…
– Nem engedhetem át magukat. Pontosabban magát.
Eddig olyan dolgozatok születtek Marnóról, hogy „A nyelv mint határtapasztalat Marno János lírájában”. Most jöhet egy ilyen is: „A határ mint nyelvi tapasztalat Marno Jánosnál”.
Kiállunk a sorból. Marno és barátai kénytelenek visszamenni Pestre, én kiveszem a csomagom, és amolyan ellenmigránsként gyalogosan kelek át a röszkei határon, baktatok végig a senki földjén, mobiltelefonom kijelzője egyszer csak hálózatot vált, máris Horgosra akadtam. Egy Pilinszky-vers méretű árnyékot találok, ott várok. Közben már robog is értem Patócs Laci barátom. Megyünk a sztrádán. Jobbra a palicsi és szabadkai letérő, oda most nincs időnk bemenni; később balra a csantavéri bazilika óriáskupolája (Bozsik Péter mítoszvidéke ez) tűnik fel a közeli messzeségben. Otthon érzem magam. Máris Topolyán vagyunk. És mire ez a mondat a bekezdés végére ér, fölüljárón keresztezzük a Budapest–Belgrád vasútvonalat, és meg is érkeztünk Kishegyesre.

2.
A helyszín a Dédi-ház az Iskola utcában, a kert végében a Krivaja-patak, magyar nevén, ahogy senki se hívja: a Bács-ér. Mit csinál egy patak? Hömpölyög? Morajlik? Csobog? Kár, hogy ezt a cikket most utólag írom, visszajelenesítve, mert ha ott lépek bele ebbe a dilemmába, akkor a kliséről szemináriumot tartó Horváth Viktort megkérdezhettem volna. Az biztos, hogy a patakban a békák kuruttyolnak, ehhez klisék se kellenek. Ha már patak: szerda este az Új Forrás folyóirata a vendég a KulturPass rendezvénysorozat keretében. (Ebbe a folyó-irat poénba most véletlenül léptem bele.) Sági Varga Kinga vezeti a beszélgetést. Jász Attila mesél a lap múltjáról, hogyan lett egyszerre Forrás és Új Forrás, Szénási Zoli árnyalja a profilt, a fiatalok Tokai Tamás és Papp Máté verseket és dalokat hoznak az indiánnyárba. Így lesznek egymással szomszédosak a rezervátumok Apacsföldtől Tatabányán át Kishegyesig. Vacsora a Milos csárdában. Faragó Kornélia társaságában akkora Karadjordjevo szeletet eszem cári módon elkészítve, hogy a göngyölt húsnak valóságos térpoétikája van. Losoncz Alpár és Szerbhorváth Gyurika felvilágosít, hogy a kilencvenes évek horvát válogatottjából kivel mi lett. Megtudom azt is, hogy Paul Breitner maoista volt. Legyen ez ma a desszert.

3.
Csütörtök reggel. Kezdődik az edzőtábor. Nyolc után futni indulok. Először a patak partja mellett megyek el, utána átfutok az üres piacon, érintem az iskolát, a vasút felé veszem az irányt, dűlőre jutok, aztán jöhet a Sziváci utca emelkedője után a Kátai-tanya és vissza a Dédi-házához. Reggelire elosztok egy burekot Bodza kutyával, a nyájas-kleptomán labradorral.

Délután jön meg Kiss Tibor Noé, most jár itt először. Fehér Dorottya beszélget vele, távolról indít az Inkognitótól, és innen közelít az Aludnod kellene szövegvilágán át Noé mostani írásaihoz. Aztán az egymástól messzire lévő dolgok egymás közvetlen közelébe sodródnak, egy jó beszélgetés már csak ilyen: sodrása van.

Utánuk jön Kiss László és Orcsik Roland a Kikinda Shortról. Roli úgy látszik, dressszkódnak is gondolhatta a remek fesztivált, merthogy shortban van. Roli és Laci mint két egymás munkásságát figyelő és értő barát beszélgettek egymással. Műhelytitkok és fontos szerzők; kutyák és halak. Este kimegyünk a zenei fesztiválra. Goa-háttér a löszfalra vetítve, lobogó máglya és pálinkafilozofálás. Legyen a desszert kürtőskalács.

4.
Pénteken nem futok. Viszont piacozok. Szerencsére nem kaptam semmilyen mérgezést a kishegyesi hús- és zöldségtermékektől, üzenem az aggódó államtitkárnak. (Hívatlan vendégszöveg a földművelésügyi államtitkártól: „a menekültek szendvicseiben ezernyi veszély rejlik”.) Délben beugrunk Noéval Szabadkára. Most jár itt először, örülök, hogy én lehetek a sorvezetője, aki megmutatja a Szabadkából kirajzolódó Sárszeget. A Tito-fasor fái. A Zsinagóga és a Tejpiac, Kosztolányi gimnáziuma és törökkávé (azaz hazai) az egyetlen emléknek maradt villamos társaságában, aztán Palicsot érintve érünk vissza a marhapörköltre. Sűrű a program, mint a marhapörkölt szaftja – újabb klisémondat, Horváth Viktor ekkor tarthatja a 28. szemináriumát. Délután Horváth László Imrével Patócs László beszélgetett. (Most hirtelenjében múlt időre váltottál, szerkesztőkém?) Szóba kerül Laci verseskötete és tavalyi regénye, a Lett este és lett reggel. Utóbbi, pontosabban a történelmi pedagógia lehetőségei kapcsán (mit lehet kezdeni a szélsőjobbos világképekkel és történelemszemléletekkel) kisebb disputa alakul ki Horváth Laci és Horváth Viktor között annak tekintetében, hogy túl kevés vagy éppen túl sok információja van-e a történelmi tényekről ennek a közösségnek. Történelem, nekünk már lassan történelem lesz a délszláv háború is, de ha elolvassuk Danyi Zoltán A dögeltakarító vagy Sirbik Attila St Euphemia című regényét, akkor azért máshogyan kezdünk el vélekedni minderről. Kora este a két íróval beszélgethettünk, Dancsó Andrea volt a társmoderátor. Danyinál a spliti katedrális, Sirbiknél a rovinji székesegyház került képbe; valahogy rögtön tágasabb lett a világ, mások lettek a koordináták, azzal a deficittel együtt is hogy hiába a tenger már-már végtelen harmóniája, az ellenpontja valami másnak. Hogyan lehet nyelvileg újraírni és ezáltal újraélni a háború traumáját. De szóba kerültek gyakorlatibb dolgok is: mennyire más inni egy joghurtot, ami egy vajdasági magyarnak természetes, mint enni ugyanazt a joghurtot, amit meg magyar szerkesztője tenne.

Az este itt nem ért véget, jött Marno János, átmeneti személyivel, állandó személyiséggel. Miközben a nyelvtől eljutottunk az atonális komplex képig, Karinthytól Szép Ernőn át Celanig, írtam egy egysoros Marno-verset. „Kamaszkor: Pattanásig feszült hangulat.” Marnóval hálás dolog nyilvánosság előtt költészetről beszélgetni. Metaforái taktilisek, meglátásai élesek és végiggondoltak, akkor is, ha úgy tűnik, akkor jutott az eszébe. Utána megmutatom Jánoséknak a löszfalat. Nincs desszert.

5.
Szombat reggel megint futok. Az új cipőmben az első tíz kilométer. Az útvonal ugyanaz, megspékelve, hogy kimegyek a lösztivál helyszínére is, itt összefutok Patócs Lacival, a végén pedig elfutok a buszmegállóig és onnan vissza. Kora délután tartjuk a slam-vitáról a szemináriumot, a tavalyi revizoros dispután galoppozzuk át magunkat. Aztán szó szerint van, aki szedi a sátorfáját. Én még betérek egy templomi esküvőre Topolyára és egy másikra, Palicsra. Itt a remek újságíró és irodalmár Berényi Emőke a menyasszony. Erre a délutánra a Virág család adoptál, így leszek Virág Anna és Virág Énok testvérbátyja. A desszert pedig legyen ez a fénykép, igazi tüköranzix egy olyan Délről, ahol mindig nagyon jól érzem magam. Vagy csak: érzem magam, és ez éppen elég.

SZEGŐ János
Forrás: Litera.hu
URL: http://www.litera.hu/hirek/dombosi-tortenetem-kishegyes-2015 (2015. július 9.)

Képes összefoglaló a Dombosi történetekről (fotók: Brenner János):

Szénási Zoltán, Jász Attila, Sági Varga Kinga, Tokai Tamás és Papp Máté

Kiss Tibor Noé és Fehér Dorottya

Kiss László és Orcsik Roland

Patócs László és Horváth László Imre

Dancsó Andrea, Danyi Zoltán, Sirbik Attila és Szegő János

Marno János és Szegő János