Főoldal Szerkesztőség Híd Kör Híd Könyvtár Szövegmutatványok Híd Galéria Archívum Elérhetőségünk
TÖRTÉNÉSEK

Kultúrindiánok a KultúrPasson

Szénási Zoltán, Jász Attila, Sági Varga Kinga, Tokai Tamás és Papp Máté

Július 1-jén a Dombosi történetek – remix irodalmi fesztivál nyitóbeszélgetéseként került megrendezésre a Híd Kör Egyesület által életre hívott és a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott KultúrPass elnevezésű programsorozat. Ez alkalommal a tatabányai Új Forrás mutatkozott be. A folyóiratot Jász Attila, főszerkesztő, Szénási Zoltán, felelős szerkesztő, Papp Máté, a költészeti és zenei rovat szerkesztője, valamint Tokai Tamás költő képviselték, beszélgetőtársuk pedig Sági Varga Kinga volt.

Monostori Imre, a lap egykori főszerkesztője Az Új Forrás vonzásában című kötetében összefoglalta, milyen korszakok voltak jelen a folyóirat életében 1969-től 1998-ig. Jász Attila ezzel kapcsolatban elmondta, hogy alakuláskor két lap is versengett a Forrás névért, a tatabányai folyóirat pedig, amely egy antológiából nőtte ki magát, végül az Új Forrás nevet kapta. A lap azóta kinőtte a regionális kereteket, valamint Jász Attila főszerkesztősége alatt arra is odafigyel, hogy a politika ne szólhasson bele a folyóirat életébe. Az egyik meghatározó újdonság az Új Forrás történetében az, hogy már online felületen is működik, ami ugyan más profilú, mint a nyomtatott változat, mégis a szerkesztők úgy gondolják, hogy ezek a médiumok egymással természetes szimbiózisban működnek. A legalapvetőbb különbség, hogy amíg a nyomtatott folyóiratban nincsenek különálló blokkok, addig az online felület különböző rovatokban ad teret a szép- és a gyermekirodalomnak, a képzőművészetnek, a zenének, és a filmnek is. Az online publikált szövegek legjobbjai jelennek meg nyomtatásban is, ez a stratégia pedig egyfajta vonzóerőnek bizonyul a szerzők számára az online felületen való megjelenéshez. Az Új Forrás sajátos lapszámbemutatóin és könyvbemutatóin is megnyilvánul a nyitás a vizuális és zenei világ felé, ezek az estek ugyanis nem csak „textuálisak”, hanem audiovizuálisak is, így a különböző rovatok fúziójukban egymást erősítik. Arra is törekednek a havi rendszerességgel megszervezett lapszámbemutatókon, hogy a populáris kultúrát is bevonzzák, így pedig már kialakult egy állandósult közönségük is, akik a programjaikat figyelemmel kísérik.

A beszélgetés során megtudhattuk, hogy az Új Forrás munkatársai a lap körüli tevékenységük mellett más kultúr-, illetve tudományos tevékenységet is folytatnak. Jász Attila (Csendes Toll) költő, próza- és esszéíró, köteteinek száma immáron a húszhoz közelít, Szénási Zoltán az MTA Modern Magyar Irodalmi Osztályának a tudományos munkatársa, kritikus, aki szintén több kötet szerzője. Papp Máté a költészeti és zenei rovat vezetése mellett zenész, rendezvényszervező és kritikus is irodalmi témakörökben. Tokai Tamás a szegedi egyetem doktorandusza, költő.

Az Új Forrás izgalmas kerettörténetet alkotott magának: önnön célja egy kulturális rezervátum létrehozása, amely megnyitja kapuit a világ felé, a szerkesztői és szerzői gárda pedig egyben egy törzs tagja is. Az indiánságot metaforikuan és szó szerint is lehet értelmezni, amely sajátos arculatot biztosít a lapnak. Mivel Tatabánya bányászváros volt, a lap szerkesztői azt tapasztalják, hogy a kultúra mint érték kevésbé fontos, így egy szűk körbe szorulva az irodalmárok rezervátumlétbe kényszerülnek. Az úgynevezett kultúrindiánok számára a nyitás és a törzsszerű létezés a fontos. Szó esett még az Új Forrás kiadói tevékenységéről is, a lap újragondolásánál ugyanis egy kissé szabálytalanabbul, de szabadon működő kiadót is létrehoztak, mely már azt is megélte, hogy egy valódi indián fordításkötetét is megjelentesse. Ahogy elmondták, a tervekben szerepel Papp Máté és Tokai Tamás fiatal harcosok köteteinek kiadása, valamint Tolnai Ottótól is szeretnének megjelentetni egy verseskötetet. Az Új Forrás mindig nyitott volt a kisebbségi lét felé, így a határon túli irodalom is gyakran jelen volt lapjain. A beszélgetés zárásaként Papp Máté zenélt a közönségnek.

DANCSÓ Andrea
Fotók: BRENNER János


 
PARTNEREINK
Dombos Fest
Irodalmi szemle
KikötÅ?
Litera
Symposion
SzlávTextus
TiszatájOnline
TÁMOGATÓINK
A Híd megjelenését a Tartományi Művelődésügyi, Tájékoztatási és Vallásügyi Titkárság, a Magyar Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, a Szekeres László Alapítvány, Újvidék Város, valamint a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatja.
Híd © Minden jog fenntartva.