Főoldal Szerkesztőség Híd Kör Híd Könyvtár Szövegmutatványok Híd Galéria Archívum Elérhetőségünk
TÖRTÉNÉSEK

Posztolj verset az utcára!
A költészet napja Topolyán

A topolyai Aurora Beszédművészeti Műhely csatlakozott a gittegylet.com internetes portál Posztolj verset az utcára! elnevezésű kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy az április tizenegyedikei magyar költészet napjára országszerte felbukkanjon egy-egy vers, ezzel is népszerűsítve a magyar lírát. Az Aurora Stúdió tagjai már csütörtökön elhelyezték a színes papírokra nyomtatott verseket a város különböző pontjain, a Juhász Erzsébet Könyvtárnál, a Művelődési Háznál, az Izlog Ideja kávézóban, a múzeumnál, a piactéren, a hirdetőtáblákon és- oszlopokon.


A múzeum ajtajánál versragasztás közben

A verseket Harkai Vass Éva válogatta, és az idén száztízedik születésnapját ünneplő József Attila mellett a közelmúltban születésének százharmincadik évfordulóját ünneplő Kosztolányi Dezső, valamint további klasszikus és kortárs költő (Pilinszky János, Weöres Sándor, Tandori Dezső, Petri György, Tolnai Ottó, Fenyvesi Ottó stb.) versei kerültek az utcára. Utólag még bekerült a csomagba Harkai Vass Éva, valamint a Híd Kör tagjai, Terék Anna, Antalovics Péter és Benedek Miklós néhány verse is. Az Aurora Stúdió emellett egy játékra is invitálja a topolyaiakat és a vidékieket, nevezetesen az lesz a feladatuk, hogy április tizenegyedikén fényképezkedjenek le, készítsenek egy selfie-t egy-egy vers társaságában, és a képeket töltsék fel az Aurora facebook-oldalára (https://www.facebook.com/aurora.irodalom?fref=ts). A legjobb kép készítője könyvjutalomban részesül (Az esemeny facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/823373504422133/).

Az Aurora Stúdió emellett egy zenés rádióműsorral is készült, amelyben József Attila és Kosztolányi Dezső verseit mondják el a csoport tagjai és vezetője Gazsó Hargita, Dudás Kata egy fogalmazását, Harkai Vass Éva és Benedek Miklós pedig József Attila ihlette költeményeiket olvassák fel.

A fiatal verskedvelők Gazsó Hargitával és Benedek Miklóssal 

Studiófelvétel

A műsort szombaton déltől hallgathatják meg a Régió Rádió hullámhosszain (FM 107,9 MHz), illetve az interneten (http://www.regioradio.co.rs/). Ismétlés vasárnap szintén déltől.

A videó 6. perc 48. másodpercétől hallhatunk a kezdeményezésről a topolyai televízió híradójában:

https://www.youtube.com/watch?v=UrY30jsDFcc&feature=youtu.be&t=408

 


 
PARTNEREINK
Dombos Fest
Irodalmi szemle
KikötÅ?
Litera
Symposion
SzlávTextus
TiszatájOnline
TÁMOGATÓINK
A Híd megjelenését a Tartományi Művelődésügyi, Tájékoztatási és Vallásügyi Titkárság, a Magyar Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, a Szekeres László Alapítvány, Újvidék Város, valamint a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatja.
Híd © Minden jog fenntartva.