Főoldal Szerkesztőség Híd Kör Híd Könyvtár Szövegmutatványok Híd Galéria Archívum Elérhetőségünk
TÖRTÉNÉSEK

Kiadványunk és munkatársaink is részt vesznek a 85. Ünnepi Könyvhéten

A Mozgalom, kultúraformálás és irodalmi gondolkodás című tanulmánykötetünk a folyóirat elmúlt 80 évéről – amely a Híd Könyvtár sorozat része – megjelent a 85. Ünnepi Könyvhét és 13. Gyermekkönyvnapok alkalmából. Kiadványunk mellett – amelyet főszerkesztőnk, Faragó Kornélia szerkesztett – folyóiratunk több fő- és fiatal munkatársa is frissen megjelent kötettel vesz részt a 2014. június 12-e és 16-a között zajló rendezvényen. Főmunkatársaink közül Harkai Vass Éva (Ami feltárul s ami nem – naplóversek, Forum), Lovas Ildikó (Cenzúra alatti – regény, Kalligram) és Tolnai Ottó (Balkáni babér – versek, Jelenkor), a Híd Kör tagjai közül Antalovics Péter (Örökszoba – versek, Forum) és Lovra Éva (Szabadka urbanizmusa és építészete a második világháború után [1945–1975] – tanulmányok, Forum) jelentkezett új kötettel. A könyvek bemutatásra kerülnek, a szerzők pedig dedikálnak kiadójuk standjánál. A szegedi Grand Caféban Danyi Magdolna költészetéről rendezendő kerekasztal-beszélgetésen Kovács Krisztina, Nagy Márta Júlia, Pál Sándor Attila, Tóth Ákos és Harkai Vass Éva mellett Brenner János és Fehér Dorottya Híd Kör-tagok is részt vesznek. A Könyvhét éjszakáján is ott leszünk. Antalovics Péter, Barlog Károly, Benedek Miklós, Géber László és Harkai Vass Éva olvas fel a FISZ és a Forum standjánál.

A Forum Könyvkiadó részletes programja az Ünnepi Könyvhét alkalmából:

2014. JÚNIUS 13. (PÉNTEK), SZEGED
17.30–18.00: A Forum Könyvkiadó Intézet bemutatkozása az Ünnepi Könyvhét színpadán (Dugonics tér)
18.00–18.30: Dedikálások a Fókusz Könyváruház standjánál – dedikálnak: Géber László, Harkai Vass Éva, Lovra Éva
19.00–20.00: Kerekasztal-beszélgetés a Grand Caféban Danyi Magdolna költészetéről
(Brenner János, Fehér Dorottya, Harkai Vass Éva, Kovács Krisztina, Nagy Márta Júlia, Pál Sándor Attila, Tóth Ákos)

2014. JÚNIUS 14. (SZOMBAT), BUDAPEST
Dedikálások
10.00–11.00: Balogh István, Dormán László
11.00–12.00: Harkai Vass Éva, Silling István, Várady Tibor
12.00–13.00: Antalovics Péter, Toma Viktória–Bicskei Anikó
13.00–14.00: Géber László, Lovra Éva
18.00–19.00: Raffay Endre

Könyvhét éjszakája
20.00–00.00: Felolvasnak: Antalovics Péter, Barlog Károly, Benedek Miklós, Géber László, Harkai Vass Éva (a FISZ és a Forum standjánál)

2014. JÚNIUS 16. (HÉTFŐ), ÚJVIDÉK
16.00–18.00: Vajdasági Magyar Könyvkiadók bemutatkozása: Agapé, Életjel, Forum, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Solymosy Könyvesház, ZEtna (a Forum-ház 4. emeleti tanácsterme)


 
PARTNEREINK
Dombos Fest
Irodalmi szemle
KikötÅ?
Litera
Symposion
SzlávTextus
TiszatájOnline
TÁMOGATÓINK
A Híd megjelenését a Tartományi Művelődésügyi, Tájékoztatási és Vallásügyi Titkárság, a Magyar Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, a Szekeres László Alapítvány, Újvidék Város, valamint a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatja.
Híd © Minden jog fenntartva.