Főoldal Szerkesztőség Híd Kör Híd Könyvtár Szövegmutatványok Híd Galéria Archívum Elérhetőségünk
TÖRTÉNÉSEK

Programajánló: Németh István Fordulat után című regényének újvidéki bemutatója

A Darányitelepi Társalgó, a Belvárosi Társaskör és a Forum Könyvkiadó Intézet közös szervezésében a Forum-ház (Vojvoda Mišić u. 1.) IV. emeleti tanácstermében bemutatásra kerül Németh István Fordulat után című regénye.

„Enyhe szédülés fogott el. Hogyne fogott volna el, hiszen erősen megromlott emlékezetemmel is tüstént világossá vált előttem: első regényem gépiratát tartom a kezemben. (Volt ebből egy másodpéldány is, szegénykém vagy valamelyik dobozban nyugszik lépcsőházunk rejtett zugában, vagy már réges-rég a tűz martalékává vált, amely tüzet saját kezűleg lobbantottam lángra.)” – olvashatjuk Németh István legutóbbi, ám legelső regényének (Láb)jegyzetfélé egy pincepenész szöveghez című reflexív írásában. Annak ellenére, hogy a negyvenes évek végének, illetve az ötvenes évek elejének világát jeleníti meg – vagy talán pont azért! – ma is nagyon izgalmas olvasmány, és mindenképpen kuriózumnak számít a rég megírt és napjainkban előkerült kézirat, amely nemrégen jött ki a nyomdából a Forum Könyvkiadó gondozásában.

A kiadványt Bányai János, a kötet recenzense méltatja, a szerzővel Sági Varga Kinga, a kiadvány szerkesztője és Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó igazgatója beszélget.

A könyvbemutató 2014. március 5-én kerül megrendezésre 17 órai kezdettel.

A szervezők minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak!


 
PARTNEREINK
Dombos Fest
Irodalmi szemle
KikötÅ?
Litera
Symposion
SzlávTextus
TiszatájOnline
TÁMOGATÓINK
A Híd megjelenését a Tartományi Művelődésügyi, Tájékoztatási és Vallásügyi Titkárság, a Magyar Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, a Szekeres László Alapítvány, Újvidék Város, valamint a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatja.
Híd © Minden jog fenntartva.