Főoldal Szerkesztőség Híd Kör Híd Könyvtár Szövegmutatványok Híd Galéria Archívum Elérhetőségünk
TÖRTÉNÉSEK

Átadták a Híd Irodalmi Díjat, a Forum Képzőművészeti Díjat és a Vajdasági Magyar Művészeti Díjat

2013. december 5-én átadták a vajdasági kulturális élet kimagasló díjait.

A díjazottak: Kucsera Géza, Torok Melinda és Jung Károly

Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója bevezető szavaival ismertette az Intézet elmúlt időszakának tevékenységét. Elmondta, hogy a Forum kezdettől fogva sokszínű, sok műfajú és értékközpontú volt. Írónemzedékeknek adott közlési lehetőséget, s irodalmunk alakulástörténetére is számottevően hatott. Írói pályákat egyengetett, fiatal, kezdő tollforgatóknak adott esélyt, életműsorozatokat jelentetett meg stb. Írói műhelyszerepét a mai napig megtartotta, s kezdettől fogva azon fáradozik, hogy az irodalmi termés legjavát publikálja. Az Intézet évente három díjat oszt ki.


Virág Gábor

A Híd Irodalmi Díjat folyóiratunk főmunkatársa, Jung Károly vehette át az Ikerkönyvek 1. és Ikerkönyvek 2. című tanulmánykötetiért. Amint az dr. Bányai János laudációjából kiderült, a zsűri (Bányai János, Bencsik Orsolya, Bordás Győző, Patócs László és Toldi Éva összetételben) kiemelkedő jelentőségűnek ítélte a művek kapcsán a kapcsolattörténeti hangsúlyokkal történő kutatást térségünk népi kultúrájában, valamint azt, hogy a szerző mindig kitüntetett figyelmet fordít a felmerülő tudományos kérdések irodalmi vonatkozásaira is. A délszláv–magyar és magyar–délszláv kapcsolatok vizsgálata során Jung Károly nemcsak a néprajztudomány tárházát gazdagította, hanem kutatásaiban a régi magyar irodalom egyes jelenségeivel is foglalkozott, információval szolgálva így e diszciplínának is.


Jung Károly átveszi a díjat Bányai Jánostól

A Híd-díj átadása után Torok Melinda vehette át a Forum Képzőművészeti Díjat a Forum igazgatójától, valamint Maurits Ferenctől, a bírálóbizottság tagjától (bírálóbizottság: Boros György, Maurits Ferenc és Sagmeister Peity Laura). Sagmeister Peity Laura méltatásából megtudhattuk, hogy a díjazott képzőművészeti munkásságát jellemzi az állandó jellegű kísérletezés szelleme. Egyaránt otthonosan mozog a hagyományos festészeti technikák alkalmazásában és a konceptuális művészet sajátos megoldásaiban is.

A 2012. évi Vajdasági Magyar Művészeti Díj Kucsera Gézát illeti. A bírálóbizottság (Náray Éva, Tolnai Szabolcs és Verebes Ernő összetételben) szerint Kucsera Géza kivételes tehetségű, sokoldalú muzsikus, aki egyaránt otthon érzi magát a színházi zene és az improvizatív dzsessz világában. Emellett jelentős zeneszerzői és hangszerelői tevékenységet folytat több műfajban is. Szakmai tudása – mint zenei vezetőé – évek óta meghatározó. Jelenléte a Szabadkai Népszínház színpadán, valamint jó néhány dzsessz-, verséneklő és világzenei formációban nélkülözhetetlen. Neve és személyisége – munkássága által – a zene őszinte szolgálatát és szeretetét tükrözi.


Kucsera Géza átveszi a díjat


 
PARTNEREINK
Dombos Fest
Irodalmi szemle
KikötÅ?
Litera
Symposion
SzlávTextus
TiszatájOnline
TÁMOGATÓINK
A Híd megjelenését a Tartományi Művelődésügyi, Tájékoztatási és Vallásügyi Titkárság, a Magyar Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, a Szekeres László Alapítvány, Újvidék Város, valamint a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatja.
Híd © Minden jog fenntartva.