Főoldal Szerkesztőség Híd Kör Híd Könyvtár Szövegmutatványok Híd Galéria Archívum Elérhetőségünk
TÖRTÉNÉSEK

A Híd Kör bemutatkozása a pozsonyi Magyar Intézetben

A képen: Száz Pál, Barlog Károly és Fodor András

  A pozsonyi Irodalmi Szemle folyóirat februári tematikus számának középpontjában az újvidéki Híd Kör áll. A lapszámot február 20-án Száz Pál, a folyóirat munkatársa, és a Híd Kör két tagja, Fodor András és Barlog Károly mutatták be a pozsonyi Magyar Intézetben. A beszélgetés komoly érdeklődést váltott ki a helyi közönség körében, ezt igazolja, hogy szép számban látogatták meg a népzenei és rock-koncerttel fűszerezett rendezvényt.
  A beszélgetés során szó volt a vajdasági irodalmi hagyományokról, arról, hogyan viszonyulnak a Híd Kör tagjai az elődökhöz, és ez miként jut kifejezésre írásaikban. Száz Pál, a bemutató moderátora megkísérelte mindezt összeveti a felvidéki tendenciákkal, és arra a megállapításra jutottunk, hogy a felvidéki fiatal íróknál ez jóval burkoltabban van jelen, mint a vajdasági írók esetében.
  A Híd folyóirat történetének rövid bemutatását követően szó esett arról, hogy milyen szerepet vállal fel ma a Híd Vajdaságban, továbbá a Híd Könyvtár sorozatban megjelent kötetekről is beszélt Fodor András.


  Az Irodalmi Szemle szerkesztői és a Híd Kör tagjai fontosnak tartják, hogy létrejöjjön a párbeszéd a felvidéki és vajdasági irodalom, valamint az irodalmi csoportosulások között. Ez a lapszám-bemutató tökéletes kezdete lehet a jövőbeni együttműködésnek.

A bemutatkozás megtekinthető a Magyar Interaktív Televízió honlapján:
http://www.televizio.sk/2013/02/iskoladrama-a-hataron/

Barlog Károllyal készített interjú a Kossuth Rádió Kultúrkör című műsorában (21.04-kor):
http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2013-02-21


 
PARTNEREINK
Dombos Fest
Irodalmi szemle
KikötÅ?
Litera
Symposion
SzlávTextus
TiszatájOnline
TÁMOGATÓINK
A Híd megjelenését a Tartományi Művelődésügyi, Tájékoztatási és Vallásügyi Titkárság, a Magyar Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, a Szekeres László Alapítvány, Újvidék Város, valamint a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatja.
Híd © Minden jog fenntartva.